Gyorstalpaló Klinghammer államtitkárnak a tudományok hasznáról és értelméről.
Winston Churchill hatvanöt éves koráig igazi lúzer volt. Bukott politikus, csatavesztő admiralitás első lordja, kudarcos pénzügyminiszter és monomániás öregember, akit párttársai is elnéző jóindulattal tartottak számon, mint valaha volt fontos, de immár megvénült és alkalmatlan embert. Majd megnyerte a második világháborút, kapott irodalmi Nobel-díjat, meg-, majd visszaszerezte a miniszterelnökséget, alkotó része volt az új világrend kialakításában. A XX. század legnagyobb alakjává vált, élettörténete a nyugdíjkorhatár és a hagyományos életpályamodell legnagyobb cáfolata. De ez nem mindenkire vonatkozik.
Klinghammer István például ifjabb korában nem sokat tett le a tudomány asztalára. Idegennyelvű publikációi, idézettsége elenyésző, tudományos hatása (impakt faktora) nulla. Egy kontraszelektált világban ez persze nem akadályozta meg, hogy egyetemi tanár, rektor és akadémikus legyen. Ezekben a funkcióiban nagy bajt nem okozott, igaz, jót sem tett.
Most ő szegődött arra, hogy megváltoztassa a felsőoktatás rendszerét, hatvanötön, sőt hetvenkettőn túl. Ebből viszont nagy baj lesz. “A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak” – mondja. Ez persze egyszerű butaság, de nem ez a legnagyobb baj vele. Azt mutatja, hogy Klinghammernek egy pár dologról az ég világon semmi fogalma nincs. Ez az “értéktermelés”, a gazdaság működése, a természet- és műszaki, valamint a humán tudományok mibenléte és persze a boldogság. Ez nem baj akadémikus rektorként, de nagy baj államtitkárként. A választók előtt csak az menti, hogy mindezekről Orbán Viktornak sincs sok fogalma, csak ő ügyesebben fogalmazott a napokban: “A műszaki értelmiségnek egyre inkább kulcsszerepe van az ország felemelkedésében, és ez a szerep erősödni fog a jövőben.” Ő azonban rendelkezik azzal a képességgel, hogy bárhol bármikor tud olyan marhaságot mondani, amely komolyságnak tűnik és a hallgatóságnak is tetszik.
Klinghammer már nem emlékszik rá, de írni-olvasni bizony humán szakokon végzett nénik és bácsik tanították, ahogyan számolni és rajzolni is. Őket tanároknak hívják, azon az egyetemen (is) képzik őket, ahol méltóztatott rektornak lenni. Bár az idegen nyelvű publikációk száma kevés, de talán sikerült néhány térképészeti alapművet idegen nyelven is elolvasnia a tanár úrnak, ehhez pedig bizony idegennyelv-oktatókra volt szüksége. Később, mikor az egyetemen tanársegédként munkába állt, talán még munkaszerződést is kötött – ezt jogászok készítették –, szintén ott (is) végeztek, ahol államtitkár úrnak később oly fényes karriert tetszett befutni. Segítek tovább: a vállalatokat jellemzően pénzügyi vagy egyéb gazdasági ismeretekkel rendelkező emberek vezetik – ők is a társadalomtudományok egyikének értékteremtés nélküli fertőjében fetrengtek egyetemi éveik alatt –, Pesten ezt közgáznak (ma: Corvinus) hívják, itt most épp a lift nem megy, mert államtitkár úr áldásos tevékenysége nyomán nincs rá pénz. Itt végeznek a marketingesek, a logisztikusok – ők azok, akik híressé tettek olyan vállalatokat, mint a Coca Cola vagy a Toyota, és itt végeznek a bankárok, akik hitelt adnak.
A műszaki úriemberek és asszonyok is fontosak, de ma azt, amire államtitkár úr gondol, elsősorban robotok végzik. Ezt nem sejti főnöke, a miniszterelnök sem. Ha nem csak a gátakon töltené idejét, hanem tényleg elmenne az Audi-gyárba, rengeteg ilyen robotot látna. De az üzleti értékteremtés nem a robotok műve, mert a robotok – amelyeket persze műszaki végzettségű szakemberek terveznek – nem értéket teremtenek, hanem hatékonyságot növelnek. Éppen úgy, mint a számítógépek, meg a műtrágya, meg a traktor, még sok minden, melyet műszaki és természettudományos végzettséggel rendelkező, nagyszerű emberek terveznek, készítenek. Néha fel- és megtalálnak valami újdonságot, ám értéket nem elsősorban ők teremtenek. Gazdasági értéket ma a – jellemzően társadalomtudományi végzettséggel rendelkező – jövőt értő és megtervező vezetők (leaderek), a kreatív energiákat mozgósítani képes, az emberek igényeit felismerő, vágyaikat megfogalmazó, identitást adó marketingesek, a fenntartható fejlődéssel foglalkozó környezetgazdászok, a pénz értékét és működését értő pénzügyesek, az áruk, szolgáltatások, alapanyagok útvonalát optimalizáló logisztikusok, a tehetséget felismerő, képző és ápoló – jellemzően pszichológus végzettségű – HR-esek teremtenek. De ez csak a gazdaság. Ha a Fidesz nem szégyenítette volna meg ezt a szakmát, akkor a jogászok teremtenek számunkra élhető társadalmi működési struktúrákat, és fordítják le mindenkori erkölcsi meggyőződéseinket, egyeztetési mechanizmusainkat élhető és működtethető, megváltoztatható renddé. És akkor a lényeg: tanárok, óvónők tanítják legfontosabb kincseinket – gyermekeinket, irodalmárok és más művészek adnak nekünk műveltséget, világlátást és erkölcsi tartást – már ha érti még tanár úr e kifejezés tartalmát – ahhoz, hogy alkotó energiáinkat az értékteremtésre és ne a világrombolásra áldozzuk. A gyönyört máshol keressük. Boldogságot pedig a szabadság, az egyenlőség, az igazságosság, az értelmes és autonóm munka, a közügyekben való tevékeny részvétel, a barátokkal és családdal eltöltött minőségi idő ad. Nem a vak kommondor, ha méltóztatik érteni a bon mot-t.
Az igazi baj persze nem ez, hanem az, amire Orbán Viktor figyelmeztette a diplomatákat, még 2006-ban. “Ne figyeljenek arra, amit mondok” – közölte volt. “Azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát” – na ettől félünk. A nemzet nagy lesz, az emberek pedig kicsik, nagyon kicsik. Kivéve az, akinek trafikja van, meg a Lajos. Ő is természettudományos végzettségű, és milyen sokra vitte.
(A szerző az MSZP politikusa)