Nyüzsi nyüzs 2013. május. 14. 17:06

Navracsics: az ember, akinek nincs véleménye, de azzal sem ért egyet

Egyszer, Tibor, az életben egyszer álljál ki valami mellett. Vagy ellen. Legyen véleményed. Szállj síkra. Különben nem a Magyar Nemzet fog eltorzítani téged, hanem te magad.

Nem elég Navracsics Tibornak lenni, annak is kell látszani. Ideje azonban neki is meg nekünk is belátni, hogy ez egyre nehezebben megoldható feladat, lévén egyre gyötrelmesebb dolog megküzdeni azzal a problémával: ki is tulajdonképpen az ország igazságügyminisztere, miniszterelnök-helyettese, milyen álláspontja van dolgokról, azon kívül, hogy változó?

Egyszer már megkíséreltük felskiccelni Navracsics miniszter politikai pályaképét, emlékeztetve arra a kétségtelen tényre, hogy nevezett "valaha gondolkodó lény volt", ez azonban elmúlt, "Politikailag elhasználódott, emberileg lejáratódott, szakmailag értékelhetetlen" – állítottuk akkori, Viviane Redinggel kapcsolatos, kevéssé gerinces magatartásából következőleg. Ez volt tavaly ősszel. Azóta nem egyszer fordult elő, hogy nyilatkozott, illetve állított valamit, majd visszavonta, nem is úgy értette azt, emlékezzünk csak Bayer Zsolt-ügyi pálfordulására, most meg itt a legbizarrabb cáfolat: nem úgy értett valamit, amit pedig igenis úgy kellett volna értenie, ha komolyan veszi önmagát. Ha nem elhasználódott, lejáratódott, értékelhetetlen.

A Hír TV, a Magyar Nemzet, a hvg.hu és mindenki más is a következőképpen számolt be trafikmutyi ügyben tett Hír TV-s nyilatkozatáról, ugyanis ezt mondta, ott van fenn, meg lehet nézni: "Én önmagában valóban nem vagyok híve annak, hogy valaki rokonait üzletrészhez juttatja, vagy visszaél esetleg egy olyan pozícióval, amelynek révén üzletrészhez juttathatja. De ebben az esetben, hogyha hivatallal való visszaélés vagy akár korrupció valósul meg, akkor élni kell a büntetőjog adta eszközökkel, tehát aki ilyen információról tud, az tegyen feljelentést, és akkor ki kell vizsgálni ezeket az eseteket." A műsorvezető kérdésére, hogy ezt kormányülésen, frakcióülésen is szóvá tette-e már, Navracsics egy pillanat töredékéig tartó, sokatmondó hezitálás után így válaszolt: "volt már olyan fórum", ahol szóvá tette, és azokon "volt, aki odafigyelt rá, és volt, aki nem".

Navracsics Tibor most azt mondja, a Magyar Nemzet "teljesen eltorzította a szavait", nem sürgetett büntetőjogi fellépést trafikügyben, de frakció- és kormányülésen pláne nem – az egyetlen helyeken tehát, ahol érdemes lett volna felvetni, hogy a) emberek, hazudtunk, ránk ég ez a botrány, b) álljunk az ügy élére, különben bukunk. Nem, Tibor idáig el sem ment, a kormány és a frakció nem értesült arról a – na jó, nevezzük bátorságnak – bátorságáról, ami a Hír TV stúdiójában úgy fél percig eltartott.

Ráadásul ha komolyan gondolnád, Tibor, hogy "Nem vagyok híve annak, hogy valaki rokonait üzletrészhez juttatja, vagy visszaél egy olyan pozícióval, amelynek révén üzletrészhez juttathatja (a hozzátartozóit)", akkor még ma ki kéne lépned a NER-ből, hiszen az a rendszer erre épül, Tibor, nem tudjuk feltűnt-e. De ha nem is lépsz ki, egyszer, Tibor, az életben egyszer álljál ki valami mellett. Vagy ellen. Legyen véleményed. Szállj síkra. A jövő elkezdődött.

(Apró médiatörténeti adalék: erről a cáfolatról már minden online lap beszámolt, kivéve egyet: a Magyar Nemzet Online-t. Ott még mindig csak az eredeti hír van fönn.)

 

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.