Nyüzsi nyüzsi 2013. március. 21. 06:07

Nyíltan rasszista az MTVA főtanácsadója

És még hülye is. Csak szólunk.

A Facebookon köztudomásúlag könnyen megismerhetjük mások érdeklődési körét és nézeteit, ami izgalmas tevékenység, különösen, ha az illető olyan magas közpozíciót birtokol a közmédiában, mint Siklósi Beatrix. A hölgyről lehet tudni, hogy botrányos körülmények közt távozott a köztévétől anno, miután meghívta az Éjjeli menedék című műsorba David Irving közismerten zsidógyűlölő történészt; később is számos jelét adta, hogy nem nagyon utálja a nemzetiszocialista eszmét – pl. egy ízben nyilatkozott a köztünk élő „antimagyarokról”, és a velük szembeni „nemzeti önvédelem” szükséges voltáról. Mindez valamiért nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy 2012-ben visszavegye a kolleginát, de nem ám kávét főzni. Jelen pillanatban az érdemekben gazdag úrhölgy az MTVA elnökének kulturális főtanácsadója, egyben a Táncsics-díj kuratóriumának tagja. Nos, „mi jár a fejedben”, kedves Bea?

A kolleginának humorérzéke is van, lelkesen osztogat az FB-oldalán egy viccet, melyből kiviláglik, hogy akinek nem fehér a bőrszíne és nem keresztény a vallása, az bizony munkakerülő, bruhaha:

És hát rajong Horthy Miklósért, ami nem gond, persze, még ha Gój Motorosoktól származik is a megosztás.

A hunhíren meg a kurucinfón talált értékeket is közkinccsé teszi a kulturális főtanácsadó, „cigókról” és  „holoagymosásról”:


Mély műveltségét mutatja, hogy az összehasonlító vallástörténet és numizmatika területén sem járatlan. Íme, a Táncsics-kuratórium tagjának ismeretterjesztő igényű posztja:

Siklósi Facebook-oldaláról simán megtudhatjuk azt is, kik és hogyan mozgatják a nemzetközi politikát:

És a féltő honszeretet ihlette figyelmeztetésekkel is találkozhatunk, amelyek rámutatnak az igazi veszélyre:


Teljesen természetes, hogy minderről Balog Zoltán miniszter úr éppúgy nem tudott, mint Szaniszló Ferenc patologikus nézeteiről, hiszen – mint kifejtette – az ilyesmi ellenkezik mind az ő személyes hitvallásával, mind a kormány szemléletmódjával. Feltehetőleg az MTVA vezetője sem tudott arról, hogy kulturális főtanácsadójának gondolkodása egy hatelemis nyilas hülyegyerek szintjén mozog, és ezt még hirdeti is.
Úgyhogy ezúton jeleznénk a problémát, tisztelettel.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.