Nyüzsi -W- 2013. március. 14. 14:45

Csúfolta a pápát, sittre vele!

Szabad a sajtó, hát a pápán is lehet röhögni! És a KDNP azon van, hogy ne lehessen.

Nem ez az első jele annak, hogy a KDNP egyetlen humanitárius célkitűzése az értelmi fogyatékkal élő politikusok foglalkoztatása, de eddig talán a legmarkánsabb. A külföldi érdekeket szolgáló, agresszív törpepárt közleményében azon szörnyülködik, hogy a pápa is viccelődés tárgya lett. Mintha egyébként nem a katolikus egyház botrányaitól hányna az egész civilizált világ évek óta.

„A magyar sajtó totális szabadságát bizonyítja, hogy Ferenc pápa megválasztása kapcsán azonnal megjelentek az Egyházfő személyét kifigurázó, gyalázkodó internetes mémek és az embert méltóságában megalázó, hitbéli meggyőződésén viccelődő durva, otromba, antihumánus és kereszténygyűlölő netes kommentek. Bloggerek versenyt futva igyekeznek a római katolikusokat és a Szentatyát mocskolni és nevetségessé tenni.”

Tehát a parazitapárt megállapítja, hogy a magyar sajtó igenis szabad, hiszen itt azonnal megmémezik a pápát, sőt még otromba viccek is megjelenhetnek az interneten, és a bloggereket mégsem bassza agyon Sevillai Szent Izidor. Ezután pedig mit javasolnak szegény szerencsétlen valláskárosultak, na mit?

„Az önvizsgálat azért is fontos, mert Magyarország Alaptörvénye szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek megsértésére. A KDNP bátorítja azokat, akiket a gyalázatos vélemények súlyosan megaláznak, hogy a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesítsék.”

Hát azt javasolják, hogy a magyar sajtó ne legyen szabad. Hanem aki úgy érzi, hogy őt vallási meggyőződésében sérti, ha a pápát cicaként ábrázolják, az pereljen, hiszen erre immár az Alaptörvény lehetőséget ad. Az az Alaptörvény, amely dehogyis veszélyezteti a demokráciát, pláne a sajtószabadságot. Csak éppen értelmezhető úgy, hogy sem a katolikusok, sem a szcientológusok hülye szokásain nem szabad röhögni. Vissza kell fojtani, bélbántalmak árán is.

És ráadásul az a debil KDNP teszi szóvá a pápa csúfolását, amelynek egyébként a melegek, az egyedül élők vagy az élettársak méltósága annyit se számít, mint pedofil plébánosnak a gyermekjogi charta.

Emberi jogok ügyében egyébként, testvéreim az Úrban, kapirgáljatok a saját teleszart udvarotokon. Éppen most kapott Táncsics-díjat kormányotoktól, személy szerint Balog Zoltán lelkésztől az a Szaniszló Ferenc, akit a saját, lábtörlőről etetett médiatanácsotok is kénytelen volt elítélni az emberi méltóság védelmében.

Ha a katolikusok nevetségessé tétele és mocskolása a cél, akkor az tényleg nehéz versenyfutás. A KDNP utcahosszal vezet.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.