A háztáji elemző szerint véleménye még lehet az Alkotmánybíróságnak, szóval túl van ez lihegve.
Az írás kíméletlen pontossággal mutat rá, hogy „a szépszámú kritikus legalább három szempontot figyelmen kívül hagy”. Az első, amit a szépszámúak nem látnak az őket elvakító indulattól, hogy eddig sem volt lehetősége az Alkotmánybíróságnak módosítani az alaptörvényt, csak a parlamenti többségnek – a változás csupán annyi, hogy ezután is így lesz, összegezhetjük némi tiszteletteljes humorral.
A második, hogy a kétharmados alkotmányozó többség megszervezése messze nem olyan egyszerű, mint az avatatlanok képzelik. A kormányban is felmerülhetnek belső véleménykülönbségek, akár hosszas viták, ezért „vannak olyan témák, amelyek esetében nem működne automatikusan a kétharmad”. Nem úgy van tehát, hogy a valaki diktatórikusan megmondja, mi legyen benne az alaptörvényben, hanem úgy, hogy ezt előbb rendesen megvitatja a kormánypárti frakciószövetség. Nem mindegy, be kell lássuk!
A harmadik a legfontosabb: korábban is előfordult, hogy az Ab egy alapjogból vagy alapelvből levezette az alkotmány valamelyik konkrét szövegrészének érvénytelenségét. Ezt, természetesen, a jövőben sem tiltja meg senki a taláros testületnek! Az más kérdés, hogy – zárul áttörhetetlenné az érvelés – módosításra, mint az első pontból is kiderül, természetesen nem lesz lehetősége az Alkotmánybíróságnak. A szerző így fogalmazza meg a konklúziót: „A bírák értelmezési hatalma ezután is korlátlan, de nem felülírhatatlan marad.”
Most tehát – értelmezési hatalmunknál fogva – levonhatjuk a következtetést: a dolog csakugyan túl van lihegve, lehet ezután is véleménye az Alkotmánybíróságnak, de a végső döntések terhét s küzdelmeit magára vállalja a kormány. Köszönjük szépen!