A magyar költő a pápa lemondását, Pió atya viszont talán a magyar pápát látta meg a jövőben.
„Urbi et orbi” a testi szenvedésről címmel éppen negyven éve, 1973-ban egyfelvonásos drámát tett közzé Pilinszky János a Vigília című katolikus folyóiratban. Látnok lett volna? Az elmúlt napok történései új megvilágításba helyezik a költő vízióját.
A darab két pápa párbeszéde: a Fehér pápa – a hivataláról lemondott egyházfő –, a Fekete pápa, a trónra lépni készülő utód. Az évszázadokon keresztül elképzelhetetlennek tűnő helyzet „színpada” – Pilinszky szavaival – a Vatikánnak a Szent Péter térre nyíló, befüggönyözött ablaka mögötti terem, ahol az egymással szemközt álló pápai trónokban a két egyházfő foglal helyet. A dráma főszereplője a leköszönő, a halál agóniáját átélő fehér pápa, aki a történet csúcspontján e szavakkal rogy utóda elé: „Nem vagyok többé se pápa, se pásztor, csak halódó ember vagyok. Isten kegyelmét látom ebben.”
Egy másik, magyar vonatkozású – talán – „pápajövendölés” a II. János Pál által 2002-ben szentté avatott Pió atyától származik. A kezén stigmákat – Krisztus sebeit – viselő, már életében szentként tisztelt olasz szerzetes a következő sorokat vetette papírra:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.”
Hogy ama bizonyos madár a magyar pápa volna? Netán a most pápaesélyesként emlegetett Erdő Péter? Két hét múlva kiderül. Pió atya jövendölése mindenesetre joggal táplálhatja azok reményét, akik hisznek a magyarok (egyház)történelemformáló szerepében. A Pió-prófécia ugyanis így zárul: „Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” – írta.