A pontos fogalmazásnak előnyei vannak.
Ezekkel a szavakkal hívta fel a miniszterelnök a nemzet figyelmét, hogy ügyeljen következő mondata finom árnyalataira. Majd folytatta. "Én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát."
A nyolcvanas évek bon mot-ja tehát, miszerint „elvtársak, nem a rendszerben van a hiba; a rendszer a hiba” imígyen - pontosan fogalmazott miniszterelnöki szavakkal - hatályon kívül helyeztetett. Nem a rendszer volt a hiba, elvtársak, hanem az, hogy a másé volt. Világos beszéd. Most, hogy a miénk lett, semmi probléma.
No, de ki az a mi?
Ez kevésbé világos mostanság, hiszen a késő nyolcvanas évek kollégiumi közössége sem érvényes ma már, ennyi év után. A parlamenti patkó színezése, némi szelekcióval, talán megadja a választ. A nyolcvanas évek végének egy másik jellegzetes refrénje felel: „Hány emberé ez az ország? Egy-két-hár-négy-öt-hat… nem sok.”
Akkor viszont kik is csinálták a diktatúrát?
A miniszterelnök legújabb harcostársai ismeretében ez sem egyértelmű. A rendszerváltás történetének naponta változó átirataiban valódi, fajsúlyos szereplők tűnnek a semmibe és óvatoskodó senkik (sőt, a „régi rend” akkortájt nagyon is aktív őrzői) építgetik ellenálló múltjukat. Bár a harcolás kifejezést erős túlzásnak érezhetjük, de az vitán felül áll, hogy a miniszterelnök egykor a bátrak közé tartozott.
Viszonylag ritka eset, hogy 88-89 egy valódi szereplője értékelje le egykori önmagát. A miniszterelnöki székből.
Sajnálatosan hatályon kívül helyeztetett, miniszterelnöki szóval, a késő nyolcvanas évek egy másik fontos mondata is. Amely mondatért egykori hallgatósága oly sok mindent megbocsátott a pontos szavak megfogalmazójának. Így végződött: „olyan kormányt választhatunk, amely azonnal megkezdheti a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról”. S így kezdődött: „Ha hűek leszünk elveinkhez.”