„Világos?” – kérdi tőlük parancsoláshoz szokott hangvételben.

„Igen – feleli egyikük –, de nem biztos, hogy törvényes.”

„Micsodaaa?” – kérdi a főnök, aki nem szokott hozzá, hogy utasításait megkérdőjelezzék. – „Na és miért nem?”

„Alkotmányellenes is lehet” – válaszolja a közeli munkatárs.

„No és az Alkotmány csinált minket, vagy mi csináltuk az Alkotmányt?” – tette fel a szónoki kérdést a nagy vezető. – „Mi csináltuk az Alkotmányt. És mi is változtatjuk meg, ha úgy tartjuk jónak” – válaszolta meg saját kérdését.

De akár idézhetett volna egy másik nagy politikust is, aki úgy vélekedett: „Ki a főnök? Mi, vagy a törvény? Mi uralkodunk a törvény fölött, és nem a törvény mifölöttünk!”

Bármily hihetetlen, a fent idézett mondatok nem Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal bizalmas találkozójáról szivárogtak ki. Nem. Nicolae Ceausescu kabinetértekezletén hangzottak el, illetve Hruscsovtól származnak. (Ion Mihai Pacepa: Vörös horizontok - Egy román kémfőnök vallomásai. 169-170. o.) Ám nem kapnánk fel a fejünket, ha ezeket valaki Orbánéknak tulajdonítaná. Még bólintanánk is, hogy igen, ez nagyon a Viktor. A választási törvény kapcsán lényegében ugyanezen felfogás szellemében cselekszenek. Ha egy jogszabály nem fér bele az alkotmányba, akkor átírják. Mármint az alkotmányt. A saját alkotmányukat, amit annyira dicsértek, amit a legtökéletesebb jogforrásként fényeztek és olajfestményen örökítettek meg.

Az egyszínű alkotmányozó többség veszélye, hogy nincsenek eleve adott, megváltoztathatatlan, a rendszertől független belső ellensúlyok. Ezért csak a hatalomgyakorlók jóindulatán, önuralmán és önkorlátozásán múlik, mennyi jogot csorbítanak, szűkítenek, vesznek el. Hogy úriembert vagy despotát játszanak. S ezen nem változtat semmit, hogy ők – a Kárpátok Géniuszával szemben – jogszerűen tettek szert a hatalomra. Attól, hogy egy kocsit nem ellopok, hanem legálisan kikölcsönzök, még nincs jogom a KRESZ-t áthágni, a zebrán százhússzal átszáguldani. A demokratikus világ KRESZ-e az uniós és nemzetközi jog. A gyorshajtó pedig gyorshajtó, akár sajátja a kocsi, akár lopta.

Amúgy rossz hírem van, fiúk. Úgy próbáltok diktátort játszani, hogy nincs diktatúra. Ez, ami van, egy deformált, leépülő demokrácia, de még mindig demokrácia. Ahol néhány ezer harcias csaj meghátrálásra kényszerít benneteket a családi erőszak frontján, ahol befullad a szánalmasan fenyegetőző toborzókampányotok. A feliratkozással meg az egész nonszensz választási törvénnyel ugyanezt fogjátok elérni. Csalni meg lövetni kell ahhoz, hogy legalább egy autokrácia kijöjjön a dologból. Annyit meg nem ér. Ugye?