Még egyszer a TEK akciójáról, mielőtt elhinnénk, hogy alapvetően mégis rendben volt az.
A terrorelhárítók elfogtak egy vicces filmet forgató egyetemi hallgatót, majd el is engedték, mivel természetesen csak játék pisztoly volt nála. Az eseten először mindenki mulatott, utána azonban meglepően gyorsan konszenzus alakult ki az Indextől a Mandineren át a Magyar Hírlapig, és különböző stílusban, de mind ugyanazt mondják: örüljünk, hogy a TEK gyorsan reagált, mert egy egyetemen a fegyveres fenyegetést komolyan kell venni, tehát a TEK jól járt el.
Holott ez egy komoly logikai hiba.
Kétségtelen, hogy egy egyetemről bejelentett fegyveres fenyegetést komolyan kell venni. Azonban ebből egyáltalán nem következik, hogy helyes volt, hogy a TEK (Hajdu János bevallása szerint) három perc tervezés után akciót kezdett, majd (a szemtanú szerint) visszaterelte a hallgatókat abba a terembe, ahol a feltételezett fegyveres volt. Csak a Kettős Mércének jutott eszébe, hogy ez akkor lett volna igazán tragikus, ha a hallgatónál tényleg fegyver van, és lőni is akar.
Gondoljuk végig, egy műegyetemi előadóteremről van szó, aminek, tegyük fel, a közepén ül egy fegyveres. Minden bejárati ajtóra rálát, akárhol meglát valakit bejönni, rá tud lőni, vagy elkezdhet a többi bent ülőre lőni. A többiekre, akik ugye jó sokan vannak. Ő maga viszont nem látszik nagyon jól a bejáratból, és szinte lehetetlen anélkül célba venni, hogy ne kerüljenek más diákok a tűzvonalba.
Ha tényleg komolyan vesszük a fenyegetést, akkor ezt sem árt végiggondolni, és mérlegelni, mi a veszélyesebb: ha esetleg lövöldözni kezd valaki, vagy ha esetleg megpróbálnak minél többeket kihozni (nem visszaterelni), és fenntartani a (feltételezett) fegyveres nyugalmát, és esetleg békésen lefegyverezni és elfogni. Majd ha ezt mindenki végiggondolta, gondoljon bele, hogy szeretné-e, hogy ha netán tényleg fegyvert fognak rá, akkor a TEK három perc mérlegelés után indított akcióval szabadítsa ki.