Nyüzsi PLT 2012. július. 16. 13:00

Újabb hatalmas siker: Pintér Sándor megoldja a problémát, amit okozott

avagy Gil Grissom beájulna

Miközben több bűncselekmény foglalkoztatja a közvéleményt, és újból napirendre került a kilencvenes évek egyik legfontosabb bűnesete, egy mai tudósításban ezt olvashatjuk: „központi bűnjelraktárak létrehozását tervezi a Belügyminisztérium, mert mint névtelenséget kérő forrásunk fogalmazott: a tárca vezetése bele se mer gondolni, hány nyomozás végződik eredménytelenül pusztán azért, mert elvesztek, megrongálódtak vagy megsemmisültek fontos – olykor perdöntő – bizonyítékok.” A veterán bűnügyi zsurnaliszta horrorszerű sztorikat említve a bizonyítékok szakszerűtlen tárolásáról ír. Levonva a döbbenetes következtetést, hogy jelenleg „kis túlzással, a bűnjeleket mindenki ott tárolja, ahol tudja. Van, ahol külön raktár van e célra, jellemzőbb azonban, hogy a nyomozók a szakértőktől visszakapott bizonyítékokat oda teszik, ahol éppen helyet találnak nekik. Még ahol van mód és lehetőség a raktározásukra, többnyire ott is „másodlagos kérdés”, hogy milyen körülmények közé kerülnek. Nemegyszer előfordult, hogy a raktárban szakszerűtlen tárolás miatt a bizonyíték tönkrement.”

De sebaj, örvendjünk, hogy a kormányzat – két évvel a hatalomra jutása után – rájött: a bizonyítékok őrzése, kezelése talán nem a legoptimálisabb. Pedig ezt már évekkel ezelőtt nyilvánosan fel-és beismerhette volna. Ehhez nem kellett volna még rendőrnek vagy BM-hivatalnoknak sem lenni, elég újságot olvasni. 2010 elején derült ki, hogy az egyik robbantásos alvilági merénylet, a Terjék-gyilkosság után „számos bizonyíték már a nyomozáskor eltűnt. A rendőrség részletes házkutatást tartott a vádlottak lakásain, de a jegyzőkönyvek elvesztek. Szintén hiányzik Terjék nem hivatalos magánkönyvelése. Az üzletember minden kiadásáról, bevételéről, kölcsönadott összegeiről precíz mérleget vezetett, ennek szintén a nyomozáskor kelt lába.” S mielőtt valaki elkezd az elmúlt nyolc meg húsz évről óbégatni: Terjék ellen 1998 nyarán követtek el merényletet. Ki is volt ezután, a nyomozás alatt az első Orbán-kormány tagjaként a Magyar Köztársaság belügyminisztere? S ki volt a rendszerváltás utáni években, az Antall-, a Boross-, és a Horn-kormány idején, a jogállami rendőrség alapjainak lerakásakor országos főkapitány? Kinek is kellett volna illetékes legfelsőbb szakmai, aztán politikai vezetőként a bizonyítékőrzés hiányosságaira rámutatnia, aztán meg orvosolnia azokat? Kinek a beosztottjaiból, tanítványaiból és kollegiális barátaiból lettek itt rendőrtábornokok? Ha az elmúlt évtizedek kormányai felelősek ezért, akkor ama személy, aki a leghosszabb időt töltötte ’90 óta a főkapitányi, valamint a szakminiszteri bársonyszékben, talán nem az? Mikor fog ezekre a kérdésekre Pintér Sándor válaszolni? Illetve arra, hogy hány rendőri vezetőt vontak eddig felelősségre bizonyíték-eltűnés miatt?

A Pintér Sándor felügyelte rendőrség most nyilván óriási diadalként tálalja az olajügyek Portik Tamás elfogása utáni felmelegítését. Ezzel összefüggésben az embernek két meglátása támad rögtön. Egy: vajon mekkora győzelmet jelenthetett volna, ha az FBI 1945-ben bejelenti: elfogták Salvatore Maranzano egyik bizalmasát vagy Giuseppe Masseria valamelyik alvezérét? Az olvasó ne bánkódjon, ha e két név semmit nem mond neki. Valószínűleg már ’45-ben sem tudtak róluk semmit az ifjabb amerikaiak. Maranzano és Masseria a maffia régi iskolájának keresztapái voltak, akiket a Lucky Luciano vezette új maffia ifjú trónkövetelői öltek meg 1931-es örökösödési háborúban. Alvezéreik velük haltak, átálltak vagy elmenekültek. Másfél évtizeddel később aligha vágott földhöz bárkit, hogy a régi maffia valamelyik kapitányát vagy tábornokát elfogták. Amennyiben hipotetikusan, az ártatlanság vélelme mellett feltételezzük, hogy Portik esetleg bűnös, ő akkor is a régi világ embere. Kettő: Portikot az Aranykéz utcai robbantással összefüggésben is gyanúsítják, felbujtóként. Na, itt figyel be újra a 2010 eleji tárgyalótermi riport. Mely szerint: „…a merénylethez ugyanazt a robbanóanyagot használták, mint néhány nappal korábban az Aranykéz utcában. A szerrel sem előtte, sem utána nem találkoztak a hazai szakemberek, s azt vélhetőleg ugyanaz a csoport hozta be Magyarországra, majd kettéosztotta a robbantásokhoz. Korábban beszámoltunk róla, hogy az Aranykéz utcai merénylet után szintén a rendőrségről tűnt el a vélt elkövető, Jozef Rohác elleni egyetlen tárgyi bizonyíték.” Érdekes, ugye? S a legszebb, hogy ismét nem lehet szoclib lejárató propagandát emlegetni, mert ezt a kormánypárti média-anyahajón írták. Igaz, akkor még nem sejthették, hogy ennyire kínos lesz. Ha ugyanis a leginkább Pintér alakította-fémjelezte demokratikus rendőrségen így tünedeztek el a bizonyítékok, ha az egész bizonyítékkezelés egy vicc, akkor ugyan ki beszélhet itt hiteles jogállamról? Korrekt és kompetens bizonyításról? Mi van, ha ez vagy az nem csak úgy eltűnt, hanem eltüntették? Ilyet gondolni az elmúlt évek, évtizedek fényében talán nem összeesküvés-elmélet. Aztán: ha az igazi bizonyítékot el lehet venni, miért ne lehetne hamis bizonyítékot utólag odarakni? A maffiaügyvédek vajon nem csapnak le erre a magas labdára? Ami itt van, attól Gil Grissom, a Helyszínelők főhőse is beájulna.

Hirdetés