Julia Middleton egy olyan menedzserképzőt vezet, amely megpróbálja kirángatni a cégvezéreket a hétköznapi rutinból. Például elviszi őket egy börtönbe. Budapestet nagyon vibráló városnak tartja, de feltűnt neki, hogy itt a diákok között senki sem mer, vagy akar kérdéseket feltenni.
hvg.hu: Az ön által alapított Common Purpose nevű szervezet leginkább arról ismert, hogy meglehetősen különleges módon képzi tovább a vállalatvezetőket. Például összeszed két tucat menedzsert, és elviszi őket egy börtönbe egy beszélgetésre. Mi az értelme ennek?
Julia Middleton: Ha egy céget vezet, előbb-utóbb új típusú menedzserekre lesz szüksége, a következő generációra, amelynek tagjai képesek kezelni a növekedést, a változásokat, a problémákat. Olyan ez az új környezet, mint egy város, ahol a kórháznak, a rendőrségnek, a börtönnek, a lakóknak és mindenkinek együtt kell működnie. Ezért mutatjuk be a vállalatvezetőknek ezt az új gondolkodási logikát.
hvg.hu: Azért, hogy váljanak kvázi polgármesterekké?
J. M.: Nem, éppen hogy nem kell polgármesterré válniuk. Én például Londonban lakom, és bár nem vagyok polgármester, civilként, a lakosság részeként mégis részt veszek a város irányításában. És ha részt vállalok benne, akkor felelősségem is van. Amikor a menedzsereket elvisszük a börtönbe, nem várjuk tőlük, hogy egy bizonyos véleményük legyen az intézményről. Gondolhatják azt is, hogy szigorúbb vagy enyhébb büntetésekre lenne szükség, hogy több vagy kevesebb börtön kellene, nem ez a lényeg, hanem az, hogy lássák belülről az intézmény működését. Aki sosem volt bent, ne mondjon véleményt róla.
hvg.hu: Én sosem voltam még börtönben, és eddig nem éreztem a hiányát.
J. M.: Ha egy városban, mondjuk éppen Budapesten dolgozik, felelősségteljes munkát végez, és például fiatalokkal foglalkozik, akkor muszáj elmennie egy börtönbe, hogy megnézze, hogyan működik. Találkoznia kellene a vezetőjével, és megnéznie, ő hogyan dolgozik, mert sokat tanulhat belőle. Teljesen mindegy, mit gondol egy börtönről, de az fontos, hogy a véleményét egy közvetlen, gyakorlati tapasztalat és a megismert tények hatására alakítsa ki.
Julia Middleton |
| Közgazdász diplomáját a London School of Economicson szerezte, és egy nonprofit szervezetnél, a brit Industrial Society-nél kezdte a pályáját. 1988-ban, 29 évesen alapította meg a Common Purpose nevű, szervezetet, amely újfajta módszereket alkalmaz a vezetőképzésben. A program a világ 11 országában fut, és csak az Egyesült Királyságban eddig több mint 25 ezren végezték el. Egyetemi és szakmai rendezvények népszerű előadója, több menedzsment könyv szerzője. Határkörön túl című műve 2009-ben jelent meg magyarul. |
hvg.hu: Szóval nem akar rávenni, hogy megváltoztassam a véleményem?
J. M.: Nem, de elkerülhetetlenül meg fog változni. A cégeknek, a kormányoknak, a hivataloknak nem kell egyetérteniük mindenben, nem kell szeretniük egymást, de együtt kell működniük. Az ön gyerekei itt fognak felnőni, az enyémek is, és hogy ha élhető körülményeket akarunk teremteni, legalább meg kell próbálnunk megérteni, hogyan működnek a dolgok. Ilyen egyszerű az egész, erre az alapelvre épülnek a programjainak világszerte. Egy város olyan, mint egy kirakós játék, és a vállalatvezetők csak korlátozott mértékben látják át a működését, nincs esélyük a kirakós minden darabját ismerni. Mi ebben segítünk, másrészt praktikus tudást is átadunk, gondoljon csak bele mennyit lehet mondjuk a kockázatkezelésről tanulni egy börtön vezetőjével eltöltött szakmai napon. Egy menedzser nemrég azt mondta, a képzésünk előtt teljes káosznak látta a szakmáján kívüli világot, most viszont úgy tekint rá, mint egy érdekes, és lehetőségekkel teli világra. Ha ön az egész életét újságíróként tölti, akkor egy újságírói lencsén keresztül nézi a világot.
hvg.hu: Próbálom nem ezt tenni. Nem gondolja inkább, hogy a saját világába bezárkózó menedzser tulajdonképpen egy rossz menedzser, akit önöknek kell továbbképezni?
J. M.: Nagyon nehéz kilépni a saját mindennapi rutinból. A vállalatvezetők jól megoldják azokat a problémákat, amelyekre a névjegykártyájuk alapján képesek, de sajnos a feladatok egy része sokkal összetettebb ennél.
hvg.hu: A menedzseriskolákban nem tanítják azt, amit a Common Purpose?
J. M.: Nem, két éve például Bécsben tartottam egy előadást 600 menedzserképző képviselője előtt, és a végén azt mondtam nekik, hogy csak a szó legszorosabb értelmében számítanak üzleti iskolának. Üzleti, de nem vállalatvezetési, és iskola, de csak úgy, hogy a tanár kiáll a tábla elé és leadja az anyagot. Ez borzasztóan unalmas, mi megpróbálunk valami értéket adni ezekhez a képzésekhez.
hvg.hu: A magyar menedzserek különböznek valamiben a többiektől?
J. M.: Nincs olyan, hogy tipikus magyar menedzser. Egész életemet azzal töltöttem, hogy világszerte tanulók előtt beszéltem, de sosem találkoztam még olyan közönséggel, amelyből nehezebb lett volna kihúzni kérdéseket. Soha nem kérdeznek. Még akkor sem, amikor azt mondtam nekik, hogy nem folytatom az előadást, ha nem kérdeznek. Ez nagyon érdekes, mert még az ázsiai országokban is kérdeznek, ahol pedig nagyon udvariasak, a kíváncsiság mégis legyőzi azt a gátat, hogy kérdezzenek. Sok különbség van a világ városai között, Budapest nagyon vibráló városnak tűnik, bár nem akarok abba a csapdába esni, hogy messziről jött emberként két nap benyomásai alapján általánosítsak.
hvg.hu: Mihez kezdhetünk ezzel a vibrálással, milyen fejlődést látna szívesen?
J. M.: Például azt, ha a tanulók elkezdenének kérdezni.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
