Sport Balizs Benedek 2024. október. 04. 16:06

A bíró szidalmazásával és „románozással” reagált a magyar teqballversenyző a vereségre, példátlan eltiltásra számíthat

Kota Gabriella emellett a budapesti versenyen szerzett pénzdíjat és világranglista-pontjait sem tarthatja meg.

Nem tűrte méltó módon az elődöntős vereséget a Teqball World Series budapesti tornáján a Kota Gabriella, Katz Balázs vegyes páros női tagja, aki nyomdafestéket nem tűrő módon becsmérelte a játékvezetőket, majd felült a lelátóra, és onnan is folytatta a szidalmazást.

Történt mindez azok után, hogy a lengyel Alicja Bartnicka, Marek Pokwap elleni mérkőzésen a győzelmet jelentő pont után heves reklamálásban tört ki a magyar kettős, ugyanis véleményük szerint „csusza” (edgeball) született. A szabályok értelmében ilyenkor nincs pont, és újra kell játszani a labdamenetet, a román játékvezető azonban helybenhagyta az ítéletet, amivel a lengyelek jutottak be a vasárnapi döntőbe.

Kota a mérkőzést követően Instagramon is megosztott egy sztorit, amit később törölt, ebben pedig az „utálunk szar Románia”-szöveg állt. Pechére ezt a szövetség illetékesei is látták, így a pályán és azon kívül tanúsított magatartásáért kizárták a szombati női páros versenyből (ahol Ács Krisztinával indult volna a szám egyik esélyeseként), továbbá a vegyesben szerzett pénzdíját (600 dollár) és világranglista-pontjait sem tarthatja meg (Katz Balázs igen).

A Sportal információi szerint emellett precedens értékű eltiltásra is számíthat Kota, erről a szervezet etikai bizottsága várhatóan a jövő hét elején hoz hivatalos döntést.

Az esetet alább tudja megtekinteni:

Gattyán György most egy új sportág olimpiai elismeréséért küzd

Az üzletember felkarolta a teqballt, és most az ötletgazdákkal a NOB-bal egyeztetett.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.