Szuna Roland 44 éves volt.
„Megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 45. évében elhunyt Szuna Roland, az Alba Volán SC saját nevelésű, válogatott jégkorongozója” – adta hírül a klub a honlapján.
A gyászjelentés szerint Szuna Roland közlekedési balesetben vesztette életét péntek este.
A volt játékos a teljes pályafutását az Alba Volánnál töltötte. Az 1997/98-as idényben mutatkozott be, és megszakítás nélkül nyolc idényen át erősítette a csapatot a bajnokságban és az Interligában.
A válogatottban is szerepet kapott: két ifjúsági, két junior világbajnokságon, valamint három divízió 1-es felnőtt világbajnokságon vett részt.
Szuna Roland 242 bajnoki mérkőzésen lépett jégre az Alba Volán SC játékosaként, pályafutása során öt magyar bajnoki címet, valamint divízió-1 világbajnoki ezüst- és bronzérmet nyert.
(Nyitókép: Fehérvár AV19/Soós Attila)
Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni
Megtörte a hosszú csendet Milák Kristóf úszó, aki egy podcastben beszélt arról, hogy miért kellett szünetet tartania, hogy megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, és hogy hogyan készült a párizsi olimpiára. Mesélt a motivációjáról is, végül bocsánatot kért mindazoktól, akiket megbántott.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/kombo_cikk-alatti-banner_640x240px.jpg)