A bejelentésről tudott a helyi ügyészség is, a gyanúsított ennek ellenére az eset másnapján gond nélkül hazarepülhetett Albániába.
A dortmundi ügyészség nyomoz az albán válogatott egyik stábtagja után, mivel a gyanú szerint megerőszakolhatta a csapatot elszállásoló hotel egyik alkalmazottját – írja a Bild. A 18 éves nő június 23-án este értesítette a rendőröket. Állítása szerint a férfi a konyhába lökte, ahol megcsókolta, majd szexuálisan bántalmazta.
Az albán válogatott állandó szállása az Észak-Rajna–Vesztfália tartományban található Kamenben, egy sporthotelben volt az Eb alatt, innen érkezett a bejelentés is. A tartományi ügyészséget azonnal értesítették az ügyről, a gyanúsított azonban ennek ellenére másnap a csapattal együtt hazatért Albániába, miután a spanyolok elleni vereséggel búcsúztak a tornától.
A férfi ellen nem adtak ki elfogatóparancsot, mivel a gyanú még nem tekinthető megalapozottnak. Ha bűnösnek találják, legalább két év börtön vár rá a német törvények szerint. A nyomozás során többek között azt próbálják megállapítani a nyomozók, hogy az albán stábtag felismerte-e, hogy a nő visszautasítja a közeledését.
A nőt alkalmazó sporthotel közölte, hogy számukra munkavállalójuk és az ő személyiségi jogainak a védelme élvez prioritást. A gyanúsított a lap információ szerint nem játékos, és nem is magas rangú tisztségviselő. A stábtagot az albán futballszövetség felfüggesztette.
Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni
Megtörte a hosszú csendet Milák Kristóf úszó, aki egy podcastben beszélt arról, hogy miért kellett szünetet tartania, hogy megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, és hogy hogyan készült a párizsi olimpiára. Mesélt a motivációjáról is, végül bocsánatot kért mindazoktól, akiket megbántott.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)