Az edző már a Konferencia Liga csoportkörére készült.
Sztanyiszlav Csercseszov kirúgása után lett a Ferencváros focicsapatának vezetőedzője Máté Csaba, aki bár a Konferencia Liga csoportkörébe juttatta a csapatot, a bajnokságban pedig négyből három meccset megnyert, hasonló sorsa jutott, mint orosz elődje, mert mint Kubatov Gábor elnök fogalmazott, a bajnokcsapat élére magasabb polcról szerettek volna vezetőedzőt.
Máté a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, váratlanul érte a felmentés, ami abban a pillanatban fájdalmas döfés volt, de már jobban van. „Hosszú távon terveztem vezetőedzőként, így is álltam a munkához, hiszen ilyenkor a játékosokkal sok konfliktusba bele kell állni. A kinevezésemet követően tiszta volt számomra, hogy bármeddig is tart ez az időszak, többé nem leszek a Ferencváros másodedzője” – fejtette ki.
Mint mondta, „tudom, könnyű így beszélni, hogy tízből kilencszer nyert velem a csapat. Történhetett volna egészen másképpen is. Azt sem tagadom, bizsergetett az érzés, vajon mit érek el a csoportkörben, meddig jutok el a Fradival.” Hogy Máté hol folytatja, egyelőre nem lehet tudni, de elmondása szerint több megkeresést kapott, és külföldi lehetőségei is vannak.
Mint megírtuk, Máté Csaba a feröeri Klaksvíktól elszenvedett BL-kiesés után váltotta Sztanyiszlav Csercseszovot a vezetőedzői poszton. Kirúgásáról az orosz tréner egy moszkvai lapnak a minap úgy fogalmazott, máig nem érti Kubatov Gábor döntését.
(Nyitóképünkön Máté Csaba látható, még a Ferencváros vezetőedzőjeként. Fotó: MTI / Kovács Tamás)Csercseszov még mindig nem érti, miért rúgta ki Kubatov a Fraditól
Az orosz szakember szerint ő jó csapatot rakott össze, csak éppen jött egy "nevetséges meccs".
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.