Sport Horn Andrea 2022. november. 07. 20:30

Agyrázkódás, beszakadt dobhártya, hallásvesztés – brutális serdülő vízilabdameccs miatt írtak nyílt levelet a szülők

Az OSC három U-16-os játékosa szenvedett sérülést egy október végi mérkőzésen, kettejüké nyolc napon túl gyógyuló. Az egyik érintett fiatal pólós édesapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a szándékos agresszió, az indokolatlan, a játék céljával össze nem egyeztethető brutalitás bármely sportágban elfogadhatatlan.

Az OSC három fiatal pólósa olyan súlyosan megsérült az október 30-i UVSE elleni U16-os utánpótlás bajnoki vízilabdameccsen „víz alatti, kifejezetten fejre irányzott ütés, illetve térddel elkövetett rúgás következtében”, hogy nem  tudta folytatni a játékot. Az egyikük könnyebb agyrázkódást, a másik kettő viszont nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – írta az egyik érintett sportoló édesapja, Rázga Zoltán a klub honlapján és közösségi oldalán közzétett nyílt levelében. A szöveget több ismert sportközeli személyiség, köztük Hajdú B. István sportriporter és Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó is aláírta.

Rázga, aki korábban maga is vízilabdázott, magyar bajnok, BEK- és LEN-győztes volt az UTE-val, a hvg.hu-nak azt mondta: tudja, hogy előfordulnak időnként durvább sérülések és akár ehhez hasonló brutális esetek is, de szerencsére nem általánosak. „Mindazonáltal fontosnak tartottam felhívni a közvélemény és a sportbarátok figyelmét: tegyünk azért, hogy az ilyesmit a jövőben el tudjuk kerülni. Vannak eszközök arra, hogy mind az edzőknek, mind a játékvezetőknek, mind azoknak a játékosoknak a fejében rendet tegyünk, akik szerint ez elfogadható.”

A három érintett OSC-s játékosok közül kettőnek ugyanaz a fiatal okozott sérülést, és a levél szerint „nem a labda megszerzésére irányuló sportszerű küzdelem kapcsán, hanem úgy, hogy a labda nem volt a közelben”. Egyik megmozdulását „sem kísérte edzői vagy bírói elmarasztalás, melyet akár jogosan vehetett bátorításnak is, így folytathatta »ámokfutását« egészen addig, amíg a bírók cserével végleg ki nem állították a meccs utolsó percében” – írta Rázga Zoltán. Idézett egy másik szülőtől is, aki szerint kizárt, hogy arról lett volna szó, hogy a két súlyosabb sérülést okozó játékosnál „felfokozott meccsszituációban »elszakadt a cérna«”. Szerinte „a kiterveltséget és a rosszhiszeműséget vastagon alátámasztja az ismételt elkövetés”.

A hétfő délelőtt megjelent levelében azt is írta a volt vízilabdázó: külön elszomorítónak tartja, hogy sem a sérüléseket okozó játékosok, sem az egyesületük részéről nem érkezett bocsánatkérés, és a sérültek állapotáról sem érdeklődtek. Lapunknak este arról számolt be, hogy a szöveget a megjelenése előtt elküldte az UVSE-csapat edzőjének, aki barátja, és korábban csapattársa volt, ő pedig a válaszában sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem kérdezte meg, hogy vannak az OSC-s fiatalok. A klub egy másik vezetője pedig jelezte neki, hogy foglalkozni fognak a történtekkel.

A háromból két eset látható volt az UVSE YouTube-csatornájára feltöltött meccsfelvételen, amelyet a délután folyamán eltávolítottak. A történtekről szintén hírt adó 24.hu beszámolója szerint az első alkalommal a kék sapkás 7-es játékost ütötte a sárga sapkás 6-os, még a víz alatt is, úgy, hogy a másiknak eltört a fülvédője. Ő, Rázga Zoltán fia szenvedte el a legsúlyosabb sérülést.

„Most már itthon van, tegnap jött haza a kórházból, fájdalmai nincsenek, a füléből sem folyik gennyes váladék. A hallóidegei sérültek a nagy rúgástól, és nagyjából 50 százalékos halláscsökkenést állapítottak meg nála. Intenzív szteroidos kezelést kapott, de hogy ez mennyire volt hatásos, az csak a következő hetek során fog kiderülni” – magyarázta Rázga Zoltán. Elmondása szerint másik két pólós fiatal is jobban van már. Az egyikük, aki enyhe agyrázkódást szenvedett, a meccs utáni első edzésen már részt tudott venni, a másiknak pedig kilyukadt a dobhártyája, ami néhány héten belül jöhet helyre.

Az egykori pólós a levelében hangsúlyozta: „a szándékos agresszió, az indokolatlan, a játék céljával össze nem egyeztethető brutalitás bármely sportágban elfogadhatatlan, azokra semmilyen játékos nincs és nem is lehet felkészítve. Közös érdekünk és közös felelősségünk tehát, hogy az ilyen szélsőséges eseteket megelőzzük. A fenti sajnálatos esettel szeretném hangsúlyozni az utánpótlás-nevelés felelősségét és felhívni minden vízilabdát szerető ember figyelmét arra, hogy a győzni akarás mellett ne feledkezzenek meg a sport legfontosabb alapelvéről, a sportszerűségről, a sport iránti alázatról és a sporttársak tiszteletéről, valamint a szabályok betartásának fontosságáról.”

párizsi olimpia 2024

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

Az Angol Labdarúgó-szövetség érvényesítette a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, és a következő hónap elejétől megtiltja a transznemű nőknek, hogy az angol női bajnokságban játsszanak. A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás mentális és fizikai egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A nemiség kérdésének vizsgálata ezzel csak tovább bonyolódott.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.