Sport MTI 2022. július. 28. 18:50

Jövő szerdán játszik Bakuban a Ferencváros

A visszavágó augusztus 9-én lesz Budapesten.

Jövő szerdán, közép-európai idő szerint 20 órától játssza első mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Ferencváros, amely az azeri Qarabaggal találkozik.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a magyar bajnok a bakui Tofiq Bahramov Stadionban kezdi a párharcot, amelynek visszavágója augusztus 9-én, kedden lesz a Groupama Arénában.

A népligetiek szerdán a Slovan Bratislava idegenbeli 4-1-es legyőzésével jutottak a harmadik fordulóba, és ezzel azt is biztossá tették, hogy az ősszel ott lesznek valamelyik nemzetközi kupasorozat főtábláján.

A magyar bajnoknak a Qarabag után még egy párharcot kellene sikerrel vennie a BL-főtáblás szerepléshez: a negyedik selejtezőkör sorsolását kedden délben rendezik Nyonban.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?