Sport hvg.hu 2021. június. 12. 21:38

Finnország nyert, de kit érdekel, amikor Eriksen túlélte

Kit érdekel egy kihagyott tizenegyes egy megmentett élethez képest?

Európa focizik
Friss cikkek a témában

Hatalmas iramban kezdődött a B-csoport első mérkőzése, ahol Dánia Finnországgal találkozott. A dánok már a mérkőzés elején beszorították a finn csapatot, jól jellemzi az első félidőt, hogy 63 százalékban birtokolták a labdát és 12-szer célozták meg a finnek kapuját.

A finneknek mindössze a védekezésre maradt erejük, egyedül Pukki megindulásai hordoztak magukban némi veszélyt. Aztán a 41. percben drámai események kezdődtek: a dánok klasszis középpályása, Christian Eriksen magától összeesett a pálya szélén. A játékost újra kellett éleszteni és nagyon sokáig nem lehetett tudni, egyáltalán életben van-e.

Amikor levitték a pályáról, már magánál volt a játékos, kórházba szállították és később arról számoltak be, hogy stabil az állapota. Hosszú időn át kétséges volt, hogy folytatódhat-e a meccs, aztán a játékosok kérésére mehetett tovább. Végül fél 9-kor fejezték be az első félidőt, majd 5 perc szünet után kezdődhetett a második.

AFP
AFP

A második félidőben a dánok pörgették a játékot, két kapu fölé lőtt helyzetük is volt, a finnek rendesen beszorultak, ám egy kontra során egy beadást követően mégis Finnország szerzett vezetést, Pohjanpalo fejelte le a gólvonalhoz a földre a labdát, Schmeichel ezt nem védhette.

Dánia ismét nyomás alá helyezte a finn kaput, egy gyengus tizenegyest sikerült kiharcolniuk a félidő derekánál, de Hojbjerg a kapus kezébe gurított.

Továbbra is a dánok nyomtak, Finnország elfogadta a sorsát, hogy végig kell védekeznie a meccset, igyekeztek tördelni a játékot, húzni az időt. Dánia az Eriksen drámája miatti sokk után leforrázva vonult le a pályáról. Finnország pedig példátlan események közepette szerezte meg első Eb-gólját, -pontját, -győzelmét.

De ez mind lényegtelen ahhoz képest, hogy Eriksen túlélte.  

Összeesett a pályán Christian Eriksen, újraélesztést végeztek rajta, de állapota stabil

A dánok 29 éves támadója váratlanul összeesett a finnek elleni meccsen. Negyed órán át élesztették újra, végül hordágyon vitték le. A meccs félbeszakadt.

párizsi olimpia 2024
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.