A klub ennek ellenére nem kérte a szombati bajnoki mérkőzésének elhalasztását.
Újabb koronavírusos megbetegedések történtek a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda Master Good FC játékoskeretében és szakmai stábjában.
Az egyesület honlapján olvasható csütörtöki beszámoló szerint Supka Attila vezetőedző, valamint segítői, Híres Gábor és Erős Gábor is megfertőződött, ezért ezen a héten egyszer sem tudtak edzést tartani a csapatnak.
"Szerencsére csak enyhébb tüneteik vannak, így bízunk a mielőbbi felépülésükben" – mondta Révész Attila sportigazgató, aki hozzátette, hogy felvetődött, hogy halasztást kérnek, hiszen még nem tudják, hogyan fognak kiállni szombaton. Bár ellenfelük, a Puskás Akadémia valószínűleg belement volt az időpontmódosításba, hiszen augusztusban a kisvárdaiak is méltányolták a felcsútiak halasztási kérelmét, végül úgy döntöttek, hogy lejátsszák a mérkőzést, mert rendkívül sűrű lesz a program a közeljövőben.
"Van olyan játékosunk, aki már visszatérőben van a betegségből, mások a héten betegedtek meg, de szerencsére nem egyszerre és tömegesen jelentkeztek a problémák" – közölte Révész.
Augusztusban koronavírus gyanúja merült fel egy játékosnál, ezért az Újpest elleni bajnokit el is kellett halasztani. Később kiderült, hogy az érintett játékos második tesztje negatív lett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.