Sport MTI 2020. április. 27. 14:09

Komoly szabályváltozás készül a futballban

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.

Arra kérte a sportág szabályalkotó testületét (IFAB) a FIFA, hogy sürgősségi eljárás keretében döntsön a módosításról. Az IFAB-ban a négy brit – angol, skót, walesi és északír – szövetségnek egy-egy, a FIFA-nak négy szavazata van, a javaslat elfogadása valószínűleg csak formalitás.

A FIFA hétfőn közölte: minden jelenleg zajló, illetve idén kezdődő és jövőre véget érő sorozatban alkalmazható lesz az új szabály, a válogatott találkozókon pedig 2021. december 31-ig érvényben lesz. Ez azt jelenti, hogy az idénről jövőre halasztott, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon is három helyett öt játékost lehet majd cserélni a rendes játékidőben, további egyet pedig a hosszabbításban – ha az európai szövetség, az UEFA is hozzájárul. Szabályozni fogják, hogy a cseréket ne lehessen időhúzásra felhasználni.

A FIFA ezzel az új szabállyal segítené a futballistákat, akikre a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény újraindulása után várhatóan zsúfolt program vár.

A nemzetközi szövetség munkacsoportokat hozott létre a világjárvány hatásainak kezelésére, s kijelentette: az egészség megőrzése az első számú cél.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.