Kikapott első, az új Puskás Arénában lejátszott meccsén a magyar labdarúgó-válogatott. Az eredmény nem meglepetés, de többet vár az ember attól a csapattól, amely új otthona megnyitóján játszik telt ház előtt. Nézni azért volt mit, csak nem feltétlenül a pályán.
Kék villogós motorok, autók, furgonok és buszok, majd lovas rendőrök között baktat sok ezer ember a nemzeti színűre kivilágított óriási, ufó alakú épület felé a november közepi késő délutáni szürkeségben. Néha egy-egy bérrolleres húz el közöttük – ez az egyetlen jármű, amelynek a használatát elnézik a hatóságok az amúgy hermetikusan lezárt környéken. Minden odalátogató számára így indult a nagy közös élmény, az új nemzeti stadion, a Puskás Ferenc Aréna avatója, az az esemény, amilyenhez foghatót hatvanhat éve, a Népstadion megnyitója óta nem élhetett át senki.
Bár az arénába 67 ezer embert vártak, a tömeg egy pillanatra sem vált nyomasztóvá sem az odaúton, sem a kapuknál. A létesítményt körülvevő területre, amelyen korábban zúzott kővel felszórt járda futott körbe, most viszont aszfalt borít, hat bejáraton át lehet bejutni – három a Dózsa György, három pedig a Stefánia útról nyílik. Mindegyiknél mindenkit kétszer ellenőriztek: első körben a személyi igazolványon és a belépőn szereplő nevet vetették össze, majd következett a táskák átvizsgálása és a motozás. Minden meglepő gyorsasággal és hatékonysággal zajlott, s néhány perc után már odabentről készülhettek a csoportfotók és a szelfik, háttérben a stadionnal.
Az arénát körülveszi még egy kerítés, amelyen számos beléptetőpontot alakítottak ki. Ezeknél kell beszkennelni a jegyen található vonalkódot. Ebben minden egyes sorban egy-egy hosztesz segített a bizonytalankodóknak, így fennakadás nélkül, legfeljebb egy-két perc várakozás után már lehetett is kaptatni felfelé az első lépcsősoron, amely a stadion kerengő részébe vezetett. Ezen a részen nosztalgikus érzés foghatja el az érkezőt: a tetőszerkezetet tartó pilonok, amelyek között az épületbe sétál, s amelyeken belül a lépcsőházakat kialakították, tényleg nagyon hasonlítanak azokra, amelyekről a lebontott Népstadion is könnyen felismerhető volt.
A hasonlóságok azonban egy időre itt véget érnek, hiszen míg az előd még egész más elvek szerint épült, aztán alaposan hagyták is leamortizálódni az évtizedek alatt, az új Puskásban mindenről a korszerűség üvölt.
A lelátó három karéja mögötti, tágas kerengőkben – ahol a büféket, a mosdókat és számos más kiszolgálóhelyiséget alakítottak ki, és ahol a nyitómeccs előtt freestyle-bemutatókat tartottak, de lehetett csocsózni vagy akár kipróbálni egy számítógépes focijátékot– a beton világosszürkéje dominál némi vörössel, fehérrel és feketével keverve. A feliratok, jelzések jól láthatók és könnyen értelmezhetők, világosan jelölik az utat a szektorokhoz, a piros és bordó különböző árnyalataiban játszó, kilencven percnyi ücsörgéshez éppen eléggé kényelmes ülőhelyekhez. A nézőtér meglehetősen meredek még az alsó két szinten is, az egész tényleg olyan, mint egy katlan.
Ami kevésbé sikerült
A legfelső karéjba jutáshoz jó sokat kell lépcsőzni, az ember már-már arra számít, hogy olyan magasan lesz, ahonnan aztán semmit sem fog látni a pályán zajló eseményekből, de gyorsan kiderül, hogy ettől nem kell tartani. Legalábbis nem a magasság miatt; ezen a szinten – ahogyan azt korábban a Magyar Labdarúgó-szövetség jelezte – akadnak olyan ülések, amelyekről a gyepnek csak egy része látszik. A legtöbbnél csupán egy korlát zavar be a képbe, de egyes helyeken a vészkijáratokat jelző táblák is útban vannak. Találtunk néhány olyan széket, amelyről emiatt a tizenhatos területének felső része és a kapu sem látható.
Persze ilyen pontok minden nagy stadionban vannak, mint ahogy olyan helyek is, ahol valamiért nem sikerül jól megoldani a látogatók tömegének áramlását. A Puskásba például a második szint két szektora közé sikerült úgy beilleszteni egy büfét, hogy a pult előtt várakozók hosszú sorai tökéletesen megbénítják a lelátóról a mosdók felé tartókat, valamint a lépcsőházból a lelátó irányába haladókat. Két lehetőség van: átvágni a sorban állók között, vagy átpréselni magunkat egy oszlop és egy mellvéd között meghagyott, éppen egy csípőnyi széles nyiladékon.
És ha már büfék. A stadion készpénzmentes – bankkártyával vagy a helyszínen feltöltött Hellopay kártyával lehet vásárolni –, ami nagyon hasznos, hiszen legalább a visszajáróval nem kell babrálni. A sorok azonban így is rendkívül hosszúra nőnek a pultok előtt, a választék nem túl széles, akadt, aki drágállotta az enni- és innivalókat, a visszaváltható pohár költségére és a rendszer működésére sem hívják fel eléggé a figyelmet. A félliteres ibrik darabjáért egyébként 300 forintot számolnak fel, aki az est végén leadja, visszakapja a “kauciót”.
Ahogy az arénát bemutató cikkünkben már megelőlegeztük – akkor még látatlanban, hiszen a sajtó számára bejárást nem szerveztek a létesítménybe –, kevés benne a női mosdó. A tervezők az UEFA előírásait követték, amikor meghatározták a vécék (974) és piszoárok (723) számát, a félidei szünet mégsem volt elég arra, hogy mindenki elvégezze a dolgát, így lemaradt az egyébként nem sok izgalmat hozó második félidő elejéről. Kézszárítóból sem sikerült eleget felszerelni: a nagyobb helyiségekben, ahol tíz vécéfülkét helyeztek el, mintössze kettő van, a kisebbekbe pedig egy került. És az a gyakorlat sem szűnt meg, hogy a férfiak, ha épp úgy látják, hogy a női mosdóban gyorsabban sorra kerülnek, oda térnek be, és kiröhögik azokat, akik esetleg figyelmeztetni merik őket.
Erről nem az aréna tehet
Mindent egybevéve az új Puskás jól sikerült. Látványos, jól átgondolt koncepció terméke, nem okoz gondot a megközelítésében és az elhagyásában a parkolók sokat emlegetett hiánya sem. Az már más kérdés, hogy vajon hányszor lesz újra telt házas, és milyen lesz a hangulata. A két dolog valahol összefügg, de a péntek este megmutatta, hogy a teli lelátó nem garantálja a nagyszerű légkört. Szurkolni ugyanis kizárólag a Dózsa György út felőli kapu mögött ülők szurkoltak szervezetten, a hosszú oldalakon ülők csak azon ritka alkalmakkor eresztették ki a hangjukat, amikor valamelyik magyar játékosnak akadt egy szép megmozdulása, vagy helyzet formálódott. Illetve amikor 97-szeres válogatott Gera Zoltánt búcsúztatták. Egyébként leginkább síri csendben ültek. Talán azon gondolkodtak, hogy Gera még egy évvel azután is, hogy felhagyott a profi futballal, simán beférne ebbe a csapatba.
Kivétel volt ez alól az a néhány perc, amikor a Soho Party énekesnőjével együtt lehetett kántálni, hogy az éjjel soha nem érhet véget, és amikor a nemzeti rockot játszó zenekar, az Ismerős arcok Nélküled című számát szlovákiai magyar iskolások énekelték el. A Dunaszerdahely stadionjában szokás ezt lejátszani, a Puskásban azonban most új szintre emelkedett a gyakorlat: a nézők nagy része, mintha csak a Himnusz szólna, végig vigyázzban állva hallgatta-énekelte végig a dalt. Maga a Himnusz már kevesebb torokból hangzott fel – talán azért is, mert nem csupán eljátszotta a Pénzügyőr Zenekar, hanem elő is adta az Operaház egyik művésze.
Persze nem is nagyon történt olyasmi a pályán, ami miatt különösebben megérdemelték volna a biztatást a magyar játékosok. A FIFA világranglistáján az ötödik helyen álló uruguayiak a 15. percben Cavani találatával megszerezték a vezetést, hat perccel később pedig Rodriguez növelte a különbséget. Válaszolni csak Szalai Ádám tudott a 24. percben. A második félidőben már meg sem erőltette magát az ellenfél, a játékrész egyetlen jelentős pillanata Kalmár Zsolt sérülése volt. Később kiderült: a DAC középpályása a bokáját törte, így rá sem számíthat Marco Rossi szövetségi kapitány a jövő keddi, Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn, Cardiiffban.
És Orbán Viktorról sem fejezhették ki a véleményüket a szurkolók, a miniszterelnök ugyanis – bár nagyon készült a stadionnyitóra, és jelen is volt a mérkőzésen – nem mondott beszédet. Talán kellő óvintézkedésből: 2014-ben a Fradi, 2016-ban pedig az MTK stadionjának átadásán fütyülték ki a drukkerek.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.
Vereséggel debütált a Puskás Aréna
