Így győzte le a Debrecen a Ferencvárost.
A listavezető Ferencváros 2-1-re kikapott a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 21. fordulójának nyitómérkőzésén.
A vendég ferencvárosiak - akiktől betegség miatt hiányzott Böde Dániel - rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a nyolcadik percben akár a vezetést is megszerezhették volna, de Petrjak közeli lövésénél a hazaiak kapusa nagyot védett. A folytatásban is az FTC irányította a játékot, de helyzeteket nem igazán tudott kialakítani. A harmincadik percben mégis vezetéshez jutott: Lovrencsics távoli lövésébe Dvali olyan szerencsésen ért bele, hogy a labda a kapu jobb alsó sarkában kötött ki.
A második félidő elején nagyobb sebességre kapcsolt a Debrecen, és két perc elteltével Bódi lövésénél Dibusznak kellett bravúrral hárítania. Mindkét csapat vállalta a támadójátékot, a hajrában aztán a DVSC büntetőből egyenlített, miután Dibusz elsodorta Bódit, sőt a hosszabbítás perceiben a csereként beállt Zsóri Dániel - élete első NB I-es mérkőzésén - 15 méterről a kapu jobb felső sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.
Itt megnézheti az ollózást:
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.