A versenyre csak az egyes számok aktuális világ- és olimpiai bajnokait, világcsúcstartóit és világranglista-vezetőit hívják meg.
Budapesten lesz az egyik állomása a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA újonnan induló úszósorozatának – írja az MTI. A szervezet ülésén, amelyet a kínai rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Hangcsouban tartottak, kiderült, a három állomásból álló sorozatot az Egyesült Államokban kezdik, majd a második helyszín Budapest lesz, zárásképpen pedig Kínában versenyeznek a legjobbak.
A FINA csütörtökön jelentette be, hogy meghívásos szupersorozatot indít, amelynek összdíjazása 3,9 millió dollár lesz. Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, valamint viadalonként négy váltóverseny lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.
Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokait, világcsúcstartóit és világranglista-vezetőit hívják meg. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezenkívül utazással együtt teljes ellátást kapnak.
A FINA világkupa-szervezőinek tanácskozásán eldőlt, hogy a sorozat ezúttal is hét helyszínen zajlik majd. Az első versenyekre augusztusban Ázsiában kerül sor a kvangdzsui vizes világbajnokságot követően, majd az európai állomások következnek, köztük Budapest is – az idei évhez hasonlóan októberben. A vk zárószakaszát Kazanyban és Dohában rendezik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.