Sport MTI / hvg.hu 2018. október. 12. 10:08

Visszavonul Lindsey Vonn

Lindsey Vonn-nak, minden idők egyik legsikeresebb női alpesi sízőjének a mostani lesz az utolsó szezonja.

A 33 éves amerikai sztár csütörtökön jelentette be a döntését. Akkor is felhagy a versenyzéssel, ha nem sikerül megdöntenie Ingemar Stenmark rekordját, aki 86 világkupa-futamot nyert meg pályafutása során, néggyel többet, mint Vonn.

"Ez lesz az utolsó idényem, aztán biztosan visszavonulok. Fantasztikus lenne túlszárnyalni a csúcsot, de ha nem sikerül, akkor is én maradok a legsikeresebb női síző, s azt gondolom, erre igazán büszke lehetek" – magyarázta.

A sportoló februárban, a pjongcsangi téli olimpia után még úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen meg akarja dönteni a svéd legenda abszolút rekordját, s addig ott lesz a versenyeken, amíg ez sikerül.

Az amerikai síző pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, s a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia. A világkupákon ennek ellenére mindig nagyszerűen teljesített. Az olimpiákon és világbajnokságokon "szerényebb" az eredménysora, igaz, ötkarikás játékokon így is egy arany- és két bronzérmet nyert, míg vb-ken két aranyat, három ezüstöt és két bronzot.

Utolsó szezonját november végén Lake Louise-ben kezdi majd meg Vonn, aki az idei olimpián lesiklásban elért harmadik helyével minden idők legidősebb női olimpiai dobogósa lett.

Visszavonulását követően a síző 2015-ben alapított alapítványára fog koncentrálni, amely oktatással foglalkozik.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.