Elképesztő magyar fölény volt 200 méter pillangón a Glasgow-i Európa-bajnokságon.
A Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek szombat délelőtti előfutamai során a férfi 200 méter pillangón az első öt helyből négyet a magyarok szereztek meg, de csak ketten, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás juthatott tovább.
Magyar szempontból egyértelműen az Európa-bajnokság legizgalmasabbnak a férfi 200 méter pillangó küzdelmei ígérkeztek, hiszen ebben a számban minden idők tíz leggyorsabb úszója között három magyar név is szerepel: Cseh László 2008-ban Pekingben úszott országos csúcsa (1:52.70) Michael Phelps világrekordja (1:51.51) mögött a második, őt egyetlen századdal követi az idei debreceni ob-n mutatott teljesítményével (1:51.72) Milák Kristóf, a 8. pedig Kenderesi Tamás, aki riói olimpián szerzett bronzérme alkalmával úszott 1:53.62-es időt. Mellettük ott volt még Biczó Bence, aki ennek a számnak a 2010-es ifjúsági olimpia bajnoka és kétszeres Eb-ezüstérmese, közülük ugyanakkor csak ketten juthattak tovább az elődöntőbe.
Kenderesi és Biczó egymás mellett úszott a második előfutamban: végig ők diktálták a tempót, és el is vitték az első két helyet: előbbi 1:54.91-gyel, utóbbi 1:55.86-tal zárt. Őket Cseh László követte, s a 14-szeres Európa-bajnok klasszis ugyan megnyerte futamát, de az 1:55.91-es idővel végül csak a negyedik magyar lett. Utolsóként Milák Kristóf lépett rajtkőre, 150 méterig még Cseh Európa-csúcsát is könnyedén verte, és utána ugyan a „vonal kicsit elment tőle”, de így is hatalmas előnnyel, a legjobb idővel lépett tovább.
„Ez nagyon rossz volt, ilyen időt úszni délelőtt nagyon gyenge. Még azt sem mondom, hogy mérges vagyok, egyszerűen nem ment. Ez már a második versenyem, ahol nem megy, pedig a felkészülésem talán az egyik legjobb volt” – értékelt csalódottan a címvédő Cseh László.
Kenderesi Tamás elmondta, nagyon ideges volt a futam előtt, tudta jól, hogy kőkeményen kell majd mennie, noha a délelőtti előfutamban ehhez nincs hozzászokva.
Milák Kristóf hangsúlyozta, nem figyelte a többiek eredményét, beállt a saját iramára: "Azért ez egy elég jó idő" - tette hozzá mosolyogva, miután 1:54.17-tel csapott célba annak ellenére, hogy kisebb betegséggel küzd.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.