Kéthetes téli szünetet vezetnek be az angol labdarúgó Premier League-ben a 2019/2020-as idénytől kezdődően.
A szövetség (FA) pénteken jelentette be a döntést, amely ugyanakkor nem jelenti azt, hogy leállna a bajnokság. A februári szünet úgy zajlik majd, hogy az erre az időszakra eső két hétvégén tíz-tíz helyett csak öt-öt mérkőzést rendeznek, ezzel a sűrű karácsonyi időszakot és évkezdetet követően kéthetes pihenőt biztosítanának a játékosoknak.
Martin Glenn, az FA ügyvezetője a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal tartalmasabb tárgyalásokat folytattak a liga képviselőivel a szünet versenynaptárba illesztéséről. A friss döntés része, hogy az FA-kupa ötödik fordulójának mérkőzéseit hét közben rendezik, és ebben a szakaszban nem lesznek újrajátszások, helyettük hosszabbítással, illetve tizenegyesekkel dőlnek el a párharcok.
"Ez egy jelentős lépés az angol labdarúgásban, és azt reméljük, hogy ebből az ország és a klubok is profitálni fognak" – mondta Glenn. Az európai topbajnokságok közül jelenleg egyedül a Premier League-ben nincs téli szünet.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.