A háromszoros olimpiai bajnok is nekivág a tónak jövő szombaton, a MOL Balaton-átevezésen.
Storcz Botond a 10,2 kilométeres távon saját egyes versenykajakjával áll rajthoz. A korábbi szövetségi kapitánnyal együtt már 700 fő nevezett az eseményre több mint 300 hajóegységben.
"Nyerni megyek - nyilatkozta nevetve a rendező Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának a szakember. Nem tudom, milyen mezőny lesz, de nyilvánvaló, hogy ez a rendezvény nem elsősorban a versengésről szól. A Balatonon máskor tilos átevezni, nagyon jó, hogy erre most lesz lehetőség, mert a sportágban ez sokunk fantáziáját izgatta."
A résztvevők a legkülönfélébb vízi járművekkel állnak rajthoz, az érdeklődés az esemény iránt minden várakozást felülmúl. "Tényleg sokan vágytak rá, hogy átevezhessenek a Balatonon és a saját hajójukból csodálhassák a badacsonyi dombokat" - mondta az esemény technikai igazgatója, Vaskuti Máté.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.