Olasz Anna a hazai rendezésű vizes világbajnokság eddigi lejobb magyar eredményét érte el 25 kilométeren, ötödik lett. Mégsem volt elégedett magával.
A világ- és Európa-bajnoki ezüsérmes nyíltvízi úszó négy kilométerrel a futam vége előttig tudta tartani a tempót az élen haladó hármassal, akkor viszont közel másfél percre nőtt a hátránya.
Egy kilométerrel a vége előtt Olasz kétperces hátránnyal a negyedik volt, ám a férfiakhoz hasonlóan itt is óriási sebességre kapcsolt az élbolyt alkotó három versenyző, az elfáradó Olasz pedig végül óriási csatában bár, de négy tizedmásodperccel kikapott az olasz Martina Grimalditól a negyedik helyért vívott küzdelemben. A győzelmet a címvédő brazil Ana Marcela Cunha szerezte meg a holland Sharon van Rouwendaal és az olasz Arianna Brindi előtt.
"Nagyon kemény volt ez a verseny, sokat kivett belőlem. Még nem vagyok teljesen elégedett, de kis pihenő után majd fogom tudni értékelni ezt az ötödik helyet" – értékelt a láthatóan csalódott Olasz a verseny után. Azt mondta, talán túlzottan is szeretett volna érmet szerezni, s nem hozott jó döntéseket.
Nem osztottam be jól az energiámat, s bár eszméltem, hogy ez így nem lesz jó, de akkor már késő volt. Ráadásul újabb hibát követtem el, amit nem tudtam erővel behozni."
Fontos kérdés dől ma el a férfi pólósoknál - vizes vb percről percre
Épp egy hete kezdődött a hazai rendezésű vizes világbajnokság. Az esemény mai programjában nyíltvízi úszás - Olasz Annával, Sömenek Onon Katával, Gyurta Gergellyel és Rasovszky Kristóffal -, szinkronúszás, műugrás - Somhegyi Krisztiánnal - és vízilabda szerepel.
Nem sokkal a vége előtt a magyar versenyző sárga zászlós figyelmeztetést is kapott. Nem lepte meg. "Néhányan úgy döntöttek, hogy verekedjünk, és ebből én jöttem ki rosszul. Ha akkor nem csinálom, amit csináltam, akkor még mindig úsznék, vagy ki kellett volna, hogy szálljak" – magyarázta.
Olasszal ellentétben a vb-újonc Sömenek Onon Kata elégedett volt a 12. helyével. "Nagyon boldog vagyok, a tizenkettedik helyezés szép eredmény. Jól sikerült beosztanom az energiámat, fejben és fizikailag is tudtam magam tartani az ötödik körig" – hangsúlyozta Sömenek, aki elmondta, a közönség látványa és az edzők bíztató szavai sokat segítettek neki.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.