Sport hvg.hu/MTI 2016. augusztus. 21. 09:22

Aranyos szombat néhány csalódással

A mezőnyből kimagasló női kajaknégyes megvédte címét az 500 méteres döntőben, ezzel a nyolcadik aranyat nyerte a magyar küldöttség. A férfi vízilabda válogatott szépségtapasszal utazhat haza a görögök legyőzésével. Kevésbbé lehetnek elégedettek a férfi öttusa magyar versenyzői, valamint a szabadfogású birkózók.

A címvédő magyar női kajaknégyes Londont követően egy helyen változtatott az összetételen, Kovács Katalin helyén Csipes Tamara foglalta el a beülőt.. A szombati döntőben féltávig a németek szorongatták a magyar kajakot, ám a táv második felében fokozatosan sikerült ellépni tőlük, a győzelem a hajrában vált biztossá. Kozák Danuta pályafutása ötödik olimpiai aranyát gyűjtötte be, Rióban háromszor állhatott fel a dobogó felső fokára az egyesben és párosban elért győzelmét követően: Ő lett az az első női kajakos, aki egyazon ötkarikás eseményen egyesben, párosban és négyesben is nyert, mindezt 29 évesen.

AFP / Damien Meyer

Csipes Tamara egy családi hagyományt folytathatott, édesapja után szintén olimpiai bajnok lett. A mostani négyes felkészítésében is szerepet vállaló Csipes Ferenc 1988-ban, Szöulban a férfi kajaknégyessel győzött 1000 méteren.

A kajak-kenu versenyekek szombati zárónapján a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus kettős nagyot hajrázott ugyan, de lemaradt a bronzéremről, a negyedik helyen értek célba 1000 méteren. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású férfi kajaknégyes a B döntőben harmadik, összesítésben 11. lett 1000 méteren, Molnár Péter pedig a hetedik helyen végzett a K-1 200 méter B döntőjében, így összesítésben a 15. helyen zárt.

A férfi vízilabda-válogatott 12-10-re verték a Görögország csapatát az 5. helyért, ezzel megismételték londoni szereplésüket.

Ligeti Dániel
MTI / Illyés Tibor

A szabadfogású birkózók többet szerettek volna mutatni, de igen komoly ellenfeleket kaptak. Legtovább a 125 kilógrammos súlycsoportban Ligeti Dániel jutott, megszerezve a hetedik helyet, a 86 kilogrammos Veréb István 13. helyen zárt.

Marosi Ádám csalódottan vette tudomásul, hogy a 12. helyen zárt a férfi öttusázók versenyében, Demeter Bence 17. lett. Triatlonban a nők viadalán Kovács Zsófia 24., Vanek Margit pedig 45. helyen ért célba.

AFP / Martin Bernetti

Neymar elérte az, ami sem Ronaldónak, sem Ronaldinhónak, sem Roberto Carlosnak és elődeinek nem sikerült: a házigazda brazilok nyerték a férfi labdarúgótornát, a szombati döntőben 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel múlta felül a német csapatot. A világbajnokságokat tekintve öt elsőségével rekorder Brazília először diadalmaskodott ötkarikás játékokon.

A találkozó első gólját az FC Barcelona túlkoros klasszisa, Neymar rúgta meseszép szabadrúgásból a 26. percben. A németek az 59. percben Max Meyer révén egyenlítettek. A büntetőpárbajban mindössze egyetlen német, a torna gólkirálya, Nils Petersen az ötödik körben hibázott. A mindent eldöntő 11-est pedig Neymar rúgta be, akinek így a londoni ezüst után másodjára sikerült győzelemre vezetnie csapatát az olimpián.

A címvédő és világbajnok Mo Farah a 10 ezer méter után megnyerte az 5000 métert is riói játékokon, így ő az első brit futó, aki négyszeres olimpiai bajnok. A világbajnok Farah Londonban is ezen a két távon diadalmaskodott. A finn Lasse Virén (1972 és 1976) után ő a második férfi futó, aki 5 és 10 ezer méteren meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét.

A női 4x400 méteres váltóban sorozatban hatodszor az amerikaiak győztek, ezúttal a jamaicaiak előtt, ezzel Allyson Felix immár hatszoros olimpiai bajnok, emellett van három ezüstje is.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.