Sport Darvasi László 2016. július. 07. 15:30

Darvasi László: A mérték elvesztése

A mai labdarúgás üzenete az, hogy te is lehetsz hős, ikon, tejszagú kisgyermekek mintaképe, és te is törhetsz össze akárhány százmilliós sportautót. Rajtad múlik - írja a József Attila-díjas író Eb-sorozatunkban.

A leginkább annak a Facebook-csoportnak az okafogyottságát sajnáltam, ami azért alakult, hogy elősegítse a Wales–Izland-álomdöntőt, szép lett volna, csoda lett volna, és túlzás lett volna. Hanem hát mi nem túlzás a mai labdarúgásban?! Az egész sportág, annak minden eleme, történése és rezdülése a túlzásra épül, a határtalanságra és a mértéktelenségre, mértéktelen pénzre, a mértéktelen és nem helyén kezelt örömre – lásd a magyar utcamámort –, mértéktelen üzleti összefonódásokra és árukapcsolásokra, illetve mértéktelen emberi teljesítményekre. A mai labdarúgás üzenete az, hogy te is lehetsz hős, ikon, tejszagú kisgyermekek mintaképe, és te is törhetsz össze akárhány százmilliós sportautót. Rajtad múlik. Csak dolgozni kell. Sokat kell dolgozni. Ha sportkocsikat kívánsz ripityára törni, ha partiban akarsz lenni török szurkolóval, klubelnökkel és izlandi filmessel, aki válogatott kapus is egyben, annál is többet kell dolgozni. Mindez némi rossz kedvvel is eltölthet bennünket, illet okot ad némi csöndes és hazafiatlan rezignációra, viszont mégis csak be kell látni, hogy nálunk, úgy értem, Európában – te jó, ég micsoda szörnyű szó! – ez az a sportág, tovább megyek, ez a nagy közösségi tevékenység az, ami a legtöbb jót is teheti.

A hétvégén Szegeden jártam, és a Rózsa utcában – szemben temető, a ballábas kiscsatár sírját benőtte a gaz, bezzeg a cserekapusén őrjöng a futórózsa – tekintettem meg az Európa-bajnokság német–olasz mérkőzését, mind a két csapatot ki kellett volna zárni, állapítottuk meg üvöltve, majd a házigazda barátom szeretetettel a tudomásomra hozta, hogy jár egy bizonyos értelmiségi körbe, jó keresztények  és jó konzervatív liberálisok cserélnek eszmét időről időre ott, a legutóbbi alkalommal egy jeles teológiai professzor a beszélgetés közben egyszer csak elnézett a messzi távolba, majd a szemüveget leemelve s megtörölgetve, azt kérdezte mintegy csak magától, de hát miként lehetséges, hogy ez a két író, EP., s e sorok fogalmazója annyi időt, energiát és metaforát pazarol el erre az alantas és primitív játékra. És kis kétséggel a szívben, ámen. Hozzáteszem, van énnekem nagynevű színházrendező ismerősöm, miniszterségig is eljutó társadalomkutató barátom, neves fordító barátom, akik hasonlóképpen rajongók, illetve János Pál pápa is nagyon szerette a focit, valamint Ferenc pápa Bayern München-szurkoló, na, és Szegednek ott van Rigó püspök úr, aki már-már saját labdarúgó csapattal bír. Vatikánban is pattog a labda rendesen. És nem, a magyar szurkolók öröme nem föltétlenül az illiberális csodapalotát, s annak csíkos inges főkomornyikát legitimizálja, teszi ezt inkább a nép – az úr – politikai tompasága, civilségének hiánya és gellert kapott szocializációja okán, utcabálból ritkán lesz szalonna. Bizonyos öngólokról holnap derülnek ki, hogy azok. Maholnap pedig kezdődik a jó, öreg magyar bajnokság, konganak majd a szép, üres stadionok, hol egy verekedő migráns, keressetek gyorsan.

Régen a labdarúgás piac volt, zsibvásár és csodás kisműhelyek, csodás kismesterek randevúja, manapság pláza. Mivel a világ is plázásodik, legalábbis annak tehetősebb része, úgy a labdarúgásban is elkerülhetetlen folyamat a plázásodás. Manapság nem mestermunkások tevékenykednek a gyepen, mint egykor, hanem plázaemberek. Többnyire. A plázalét lényege, hogy soha nem volt ennyire kivilágítva az emberi cselekedetek tárháza, minden mozdulat rögzítve és dokumentálva van, nincs hely titoknak, asztal alatti lábrugdosódásnak, tapizásnak, benyúlásnak és harapásnak, minden alattomosság, in fair tettet utol érnek és lelepleznek, mint a sánta kutyát, és mégis, soha nem hazudott, soha nem tudott ennyit hazudni ez a sport, mint bármikor. A pláza átlátható, és nem igaz. Mesterséges verőfény. Ebben is leg. A hazugságban, az illúziók kínálatában leg. Mértéktelen.

Viszont.

Viszont Buffont elvállalnám nagypapámnak, Iniestának szívesen olvasnék verseket, és Griezmant nem küldeném le tejért.

Minden játék jó, amiben a játszó ember megmutatkozik. Minden játék annál jobb, amennyiben nem csak a játszó ember, hanem a játékot figyelő ember is megmutatkozik. Minden játék annál jobb, amennyiben a világ, annak működése, törvényei, jellegzetességei és természete megmutatkozik, jó játék. A jó játék különös módon bánik a bennünket elpergető idővel, őrzi azt, s néha, mint egy régi fotót, megmutatja a múltat, a régi pályát, az edzőidet, a salakost, a ruhatáros nénit, megmutatja és gondozza a lelket, s bármilyen furcsán hangzik, a szellemi minőségnek sem föltétlenül árt. Zárójelben: az egyesületi busz hátsó traktátusában ultizó fiatal férfiak nem feltétlenül tudják, miféle szerepet játszanak, mint a hogy a színész sem mindig látja át színpadi tevékenységének hatását és jelentőségét. Ulti után bemelegít, a játék közben pedig majdnem Goethe lesz, de Hölderlin mindenképpen. Majakovszkij.

A jó játék alapja az, hogy míg történik, többet lássunk meg magunkról. Hogyan is lesz az én nem én, ezt a vadállatot édesanyám vajon megszülte volna-e. Ha mindezen fölismerést helyes módon vesszünk használatba, többet fogunk megtudni magunkról. A szurkolói világ ugyanakkor azt is megértette, hogy a hibát, a tévedést a rontást meg kell becsülni. Soha hibát vétő labdarúgó nem kapott akkora részvétet és együttérzést, mint manapság. A világ legnagyobb, legimpozánsabb hibája, tévedése: az emberi személyiség. A szurkoló már tudja, nem a hibátlan játék a jó játék. Hanem az, amiben a maga egészében, esendőségében és érzelmeinkre hatóan megmutatkozik a személyiség. Az kicsi, az a semmi ebben az egész univerzális tótumfaktumban. És ha ezt látjuk, tkp. mindegy kinyer, mennyi az eredmény.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.