2016. március. 20. 20:52
MTI
Utolsó frissítés: 2016. március. 20. 20:54
Sport
A merénylet miatt elmaradt a Galata-Fener meccs
A négy emberéletet követelő szombati merénylet miatt elmaradt a vasárnapra kiírt Galatasaray-Fenerbahce isztambuli rangadó a török labdarúgó-bajnokságban.
A török szövetség (TFF) először azt közölte, hogy a városi derbit zárt kapuk mögött rendezik meg, később azonban a halasztás mellett döntött. A Türk Telekom Arenában gyülekező néhány száz Galata-szurkolót felszólították a stadion elhagyására. A TFF néhány napon belül közzéteszi a találkozó új időpontját.
Szombaton délelőtt egy öngyilkos merénylő robbantott Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében található a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). A tettes négy ember életét oltotta ki, közülük három izraeli állampolgárét. Az egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy a robbantás 36 sebesültje közül 12-t még kórházban ápolnak, négyük állapota súlyos.
Imane Helif nem tart Donald Trumptól, és megvédené a címét Los Angelesben
Az olimpiai bajnok ökölvívó, aki Párizsban Hámori Lucát is legyőzte, motiválni akarja a fiatalokat, és jó példát akar mutatni nekik.
