Egervári Sándort nevezték ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
A 65 esztendős szakember hasonló megbízatásban korábban az MTK és a Dunaferr élén összesen három bajnokságot nyert, az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, a felnőttválogatott szövetségi kapitányaként pedig 62 százalékos mutatóval dolgozott 2010 és 2013 között - idézte fel közleményében a diósgyőri klub.
Egervári elődje, a júniusban kinevezett Bekő Balázs két hete távozott, miután a DVTK várakozáson alul teljesített, 19 bajnoki mérkőzésen csak ötször nyert, s a kilencedik helyről várja a tavaszi folytatást.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.