Újra fizethet három itthoni csapat a szurkolói miatt
A Haladásnak, a Debrecennek és az Újpestnek egyaránt 100 ezer forintot kell büntetésként fizetnie – döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden.
Az MLSZ honlapja szerint az Ferencváros-Haladás találkozón a vendégszurkolók megbotránkoztatóan viselkedtek, a szombathelyi egyesületnek ezért kell fizetnie.
A DVSC-Békéscsaba bajnoki után a szurkolóik viselkedése miatt mindkét együttes büntetést kapott, a vendégeket 50 ezer forint befizetésére kötelezte a fegyelmi bizottság.
Az Újpestet a szurkolóinak a Paks elleni idegenbeli mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt büntette a testület.
A Debrecen elleni szombati bajnokin kiállított békéscsabai Vaskó Tamást visszaesőként két mérkőzésről tiltotta el a testület.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.