Brazil születésű olasszal erősített a Juventus
A 27 éves brazil-olasz kettős állampolgár Romulo játékjoga a Fiorentinánál volt, de az előző szezont kölcsönben a Veronában töltötte, s ott 32 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Juventus leigazolta a brazil születésű Romulót, aki legutóbb a Hellas Verona színeiben játszott. A 27 éves futballista szombaton már az orvosi vizsgálaton is túljutott, jelentette be a torinói klub a honlapján, a megállapodás további részleteit ugyanakkor nem közölte.
A brazil-olasz kettős állampolgár Romulo játékjoga a Fiorentinánál volt, de az előző szezont kölcsönben a Veronában töltötte, s ott 32 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett.
A középpályás az idén bekerült a brazíliai világbajnokságra kijelölt olasz válogatott bő keretébe, végül azonban nem utazhatott el a csapattal a dél-amerikai tornára, így egyelőre nem mutatkozhatott be a nemzeti csapatban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.