A Pirlo vezette olasz csapat izgalmas mérkőzésen 2-1-re győzte le Angliát. Mindkét félidőt az angolok kezdték jobban, mégis mindkettőben az olaszok szereztek vezetést. Az első olasz gólra Sturridge még gyorsan válaszolt, Balotelli fejese viszont megpecsételte a második félidőre elfáradó angolok sorsát.
A mérkőzést hosszas tapogatózással kezdték meg a felek. A meccs elején Pirlo irányításának köszönhetően az olaszok többet birtokolták a labdát. Mezőnyfölényüket azonban ekkor még nem tudták helyzetekre válltani. Prandelli csapata nem kozáztatta meg hogy kinyíljon a borzasztóan gyors angol kontráknak.
Az első negyedórában így a játékot a széleken erőltető angolok tűntek veszélyesebbnek, ugyanakkor ők is csak távoli lövésekig jutottak. A húszadik percben jött az első komolyabb angol lehetőség. Az olasz csapatot Barzagli becsúszása mentette meg attól, hogy Welbeck éles beadásából gólt szerezzen a hosszún üresen ékező Sturridge.
Az olaszok Balotelli fejese révén csak a 33. percben könyvelhették el első komolyabb helyzetüket, a 35 percben pedig már meg is szerezték a vezetést. Az első olasz szöglet után, a lövésre visszagurított labdát Pirlo okosan átlépte, a mögötte érkező Marchisio pedig könyörtelenül a jobbalsóba bombázta a labdát. Nem tarthatott sokáig azonban olasz öröm. A 37. percben Sterling indítása után Rooney passzolta középre a hosszú oldalon érkező Sturridgenek a labdát, akihez most el is jutott a labda és közvetlen közelről az üres kapuba lőtt.
A félidő végén ismét az olaszok szerezhették volna meg a vezetést, először Balotelli próbálta átemelni a kapujából kifutó Hartot, ám Jagielka a gólvonalon mentett, majd két perccel később Marchisio az ötös bal sarkából lőtte ki a rövid kapufát.
A félidő után az angolok kezdtek jobban, mégis az olaszok szerezték meg újra a vezetést. Az ötvenedik percben Candevra labdáját a Cahlill fölé emelkedő Balotelli fejelte a hálóba. Az olaszok második góljára az angoloknak, már nem volt gyors válasza. A meccsen először helyzetbe kerülő Rooney, bár közel járt az egyenlítéshez lövése elkerülte a kaput.
Az olasz válogatott a vezetést megszerezve védekező formációba váltott. Cesare Prandelli csapata remekül tolódott a saját kapuja előtt így igazán veszélyes szituáció, egy Rooney lövést leszámítva, már nem adódott az angolok előtt. Az olykor már 11 emberrel védekező olasz válogatottra az utolsó 20 percben csak egy váraltanul eleresztett távoli lövés jelentett veszélyt. A második félidőben egyértelműen az olaszok akarata érvényesült ráadásul az angolok tűntek fáradtabbnak. A játékrész legnagyobb és egyben a mérkőzés utolsó helyzete is az olaszok előtt adódott. Pirlo hosszabbításban lőtt szabadrúgása a felsőkapufán csattant. A taktikusan játszó olasz válogatott a D-csoport rangadóján azonban így megérdemelt győzelmet aratott rivális angolok felett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.