2014. május. 05. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 05. 13:32 Sport

Elhunyt Major István Európa-bajnok magasugró

Elhunyt Major István, a magyar atlétika egyik legeredményesebb versenyzője; a magasugró a hetvenes évek elejének háromszor nyert fedettpályás Európa-bajnokságot.

Major István az első magyar ugró volt, aki a flop technikát sikeresen alkalmazta - olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján. 1969 és 1973 között tíz alkalommal javította meg az országos csúcsot, utolsó rekordja (224 cm) öt évig volt érvényben. Tíz éven át szerepelt a magyar válogatottban. Részt vett az 1972-es müncheni - hatodik hely - és az 1976-os montreali olimpián. Három alkalommal vehette át az Év atlétája elismerést. Fedettpályás Eb-ken három aranyérme mellett egyszer második lett, míg szabadtéren kétszer Eb-negyedik és egyszer Eb-ötödik volt. Universiadén kétszer szerzett ezüstérmet. 

Az életének 65. évében elhunyt kiváló sportember 1966-tól 15 évig volt a Bp. Honvéd versenyzője, aktív pályafutását a Volán SC-ben fejezte be. A hatszoros magyar bajnok magasugró szakedzői diplomát szerzett, a nyolcvanas évek elején Kanadában telepedett le.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?