Mégsem pályáznak a csehek a 2020-as foci Eb egyik helyszínére
A cseh szövetség mégsem pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére.
A jelentkezéshez szükséges, legalább 30 ezer néző befogadására alkalmas stadiont nem tudják biztosítani, mivel nem sikerült megegyezni a prágai városvezetéssel a 21 ezer fős Eden Stadion bővítéséről - közölte a cseh szervezet.
"Ez Prága, Csehország, s mindenekelőtt a világ futballrajongói számára is nagy veszteség" - kommentálta a visszalépést Miroslav Pelta, a cseh szövetség elnöke. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország - köztük Magyarország - jelezte pályázati szándékát.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntekig várja a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság jövő szeptemberben dönt a rendezőkről. Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.