2014. január. 16. 19:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 16. 19:44 Sport

Szerdán indul a nemzetközi kerekesszékes rögbitorna Budapesten

Jövő szerdától szombatig hat válogatott részvételével nemzetközi kerekesszékes rögbitornát rendeznek Budapesten, a MOM Sportközpontban.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős helyettes államtitkára azt mondta: nagyon örülnek, hogy egy népszerű paralimpiai csapatsportág Magyarországon is komoly fejlődésnek indul, ennek jele a torna, amelyet anyagilag is támogat a tárca.

Koller Sándor, az eseményt szervező Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke szerint Európában elsőként Magyarországon rendezik meg a nemzetközi szövetség által létrehozott Maximus Project keretében ezt az eseményt, amelynek lényege, hogy a rögbi terén fejlődőnek számító országok csapatai összemérhessék tudásukat.

A világon először Dél-Amerikában rendeztek ilyen versenyt, Európában mi kaptuk meg először a lehetőséget – mondta Koller Sándor. Egyforma képességű együttesek találkoznak egymással, a tornát pedig közös edzőtáborozás előzi meg, ami óriási fejlődési lehetőséget jelent a résztvevőknek – tette hozzá.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.