Vettel indul az élről Koreában
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája indul majd az élről a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíjon, mivel megnyerte a szombati időmérő edzést.
A 26 éves versenyző mellől Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája startolhat el, a harmadik legjobb köridőt pedig Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője autózta az időmérőn, ő azonban 10 helyes rajtbüntetése miatt a 13. pozícióból vág majd neki az 55 körös futamnak. A harmadik rajtkocka így a kvalifikáción negyedik francia Romain Grosjeané (Lotus) lesz.
A sorozatban három világbajnoki címet nyert, az összetettben most is az élen álló Vettelnek ez az idei hatodik, pályafutása során pedig már a 42. pole pozíciója.
A vb-pontversenyben második spanyol Fernando Alonso (Ferrari) az ötödik helyről rajtol majd.
A Koreai Nagydíj - magyar idő szerint - vasárnap reggel 8.00-kor startol el.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.