A Ferrari világbajnok pilótája vasárnap sejtelmesen azt tweetelte ki, hogy hamarosan nagy bejelentést tesz, de a jelek szerint nem az olasz csapattal kapcsolatos a hír. Fernando egy patinás kerékpárcsapatot vásárol magának.
Az Euskaltel versenyjogának megvásárlásáról lehet szó. Bár az erről szóló hivatalos közlemény még nem látott napvilágot, a Cycling Weekly megírta: Alonso megvásárolta az Euskaltel WorldTour licencét, és új csapat építéséről álmodozik. A kerékpáros szakportál azt is megszellőztette, hogy a spanyol Samuel Sanchez köré épülne a csapat.
A 17 éve a csapatot üzemeltető főszponzor, az Euskaltel anyagi nehézségekre hivatkozva korábban azt jelentette be, hogy az év végén kivonul a sportágból. Így fennállt a veszélye annak, hogy a patinás baszk gárda megszűnik. A Cycling Weekly News úgy tudja, hogy Alonso évi hatmillió eurós költségvetéssel tartaná életben a csapatot – a saját személyes szponzorai segítségével.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.