2013. augusztus. 02. 19:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 02. 19:53 Sport

Vizes vb: Cseh László döntős 100 méter pillangón

Cseh László az ötödik legjobb idővel bejutott a döntőbe 100 méter pillangón a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki versenynapján.

Cseh a számára csalódást jelentő, érem helyett ötödik helyet hozó csütörtöki 200-as vegyesdöntő után 100 pillangón délelőtt is jól úszott, 51.89 másodperccel nem sokkal maradt el 51.77-es országos csúcsától, aztán a délutáni elődöntőben megjavította.

A legjobb 16 között a második futamban szerepelt. Rajtja nem sikerült igazán jól, de fokozatosan zárkózott fel, és nagy hajrával negyedikként csapott a célba 51.61-es idővel. Futamában hárman is előtte végeztek ugyan, de az előző nyolcasban csak egy úszó volt nála gyorsabb, így készülhet a szombati fináléra.

"A magyar rekordnak örülök, de ez a mezőny erősebbnek tűnik, mint a londoni olimpiáé. Pörgetni nem tudtam úgy, mint a többiek, viszont nem fáradtam el, holnap a döntőben még tovább szeretném javítani a csúcsot" – mondta Cseh László.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.