2012. október. 03. 15:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 03. 15:30 Sport

Megint Farkas Péter húzta a rövidebbet

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett.

Az olimpiai bajnok birkózó ügyvédje arra hivatkozva kért perújítást védence ügyében, hogy az alapügyben nem rendeltek ki műszaki szakértőt, de az általa beszerzett műszaki szakértői vélemény kihatással lehet Farkas Péter bűnösségének megállapítására. A bíróság szerint azonban az új szakértői vélemény nem érintette a jogerős ítélet bűnösséget megállapító pontjainak többségét. 

A sportolóra 2008 novemberében első fokon öt év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, ezt 2009. december 12-én másodfokon hét évre súlyosították.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.