A Milan érdeklődött Xavi után
A spanyol válogatott játékosának édesanyja elárulta, hogy korábban megkereste fiát a piros-fekete alakulat vezetősége és négy éves szerződést kínált neki.
A Barcelona egyik legnagyobb sztárja már tizenévesen felkeltette az olasz klub érdeklődését, akik szerették volna Milánóba csábítani, hogy a Milan színeiben varázsoljon az európai porondon.
"Galliani személyesen jött és tett egy négy évre szóló szerződésajánlatot, amikor még csak a Barcelona B csapatát erősítette" - árulta el Maria Merce Creus, a játékos édesanyja.
Az édesanya ugyanakkor reménykedett, hogy fia marad szülőhazájában annak ellenére, hogy rengeteg nagy nevű játékossal kellett megküzdenie a csapatba kerülésért és bízott benne, hogy sikeres lehet Xavi a Camp Nouban.
"Abban az időben még Pep Guardiola is előtte volt a csapatban, de legbelül éreztem, hogy ha akkor külföldre igazolt volna, akkor a család is darabokra hullott volna szét. Persze gondoltam, hogy ha nehéz is lesz, de sikeres lesz a Barcelonánál" - fejezte be a visszamlékezést az édesanya.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.