2012. augusztus. 04. 21:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 04. 21:47 Sport

Vegyesváltóban ötödikek vagyunk, országos csúccsal

A négyszáz vegyesúszás váltóversenyében Cseh-Gyurta-Pulai-Kozma négyessel próbáltunk meg gesztenyét kaparni az olimpiai döntőben, pedig már az is király, hogy ott vagyunk a vízben.

Az egyes pályán kezdtük meg a versenyt, pontosabban Cseh László, aki hátúszásban is képes nemzetközi színvonalat produkálni. Olyannyira, hogy ideje külön is országos csúcsot ért száz háton. Az első ötven után Cseh a másodikként fordult, tizenöt századdal az amerikai váltó első embere mögött. A száz méteres fordulónál Gyurta következett a mellúszással, harmadik volt százötvennél. Kitajima behozta az amerikai csapatot, Gyurta tartotta a harmadik pozíciót. Pulai Bence volt a harmadikunk pillangón, kétszázötvennél még mindig harmadikak voltunk, szenzációs volt a verseny. Kozma Dominik volt a sprinterünk, háromszázötvennél az ausztrálok feljöttek a dobogóra, mi a negyedik helyért küzdöttünk a britekkel, de aztán a végén 3.33.02 -es országos csúccsal ötödik helyezett lett a magyar vegyes váltó. A számot a Phelps -szel felálló amerikai csapat nyerte. Soha rosszabbat, mármint magyar részről!
párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.