Sport MTI 2012. augusztus. 02. 20:22

Szilágyi Áron: "most sem úgy gondolok magamra, mint egy olimpiai bajnokra"

Csütörtök délután megérkezett Budapestre Szilágyi Áron kardozó, aki a magyar csapat első aranyérmét nyerte vasárnap a londoni olimpián.

"Jó újra itthon lenni" - mondta a Liszt Ferenc Repülőtéren rendezett sajtókonferencián a Vasas 22 esztendős vívója, aki Magyarország 161. aranyérmét szerezte meg a brit fővárosban. "Sokat, szinte mindent Gerevich Györgynek köszönhetek, aki apám helyett apám, a mentorom volt. Sajnos a 2008-ban bekövetkezett tragikus halála óta már nincs közöttünk. Ugyancsak nagyon sokat köszönhetek edzőmnek, Somlai Bélának, az egész teamnek és a családomnak."

Szilágyi, aki a fegyvernem 13. egyéni aranyérmét gyűjtötte be Londonban, elmondta, hogy még mindig nem tudta felfogni, mi történt vele vasárnap."Még most sem úgy gondolok magamra, mint egy olimpiai bajnokra. Talán idővel ez is megváltozik. A döntő után édesanyámmal beszéltem először: nagyon megható volt. Alig várom, hogy újra találkozzunk" - mondta.

MTI

Egy kérdésre válaszolva Szilágyi elárulta, hogy édesanyja biztosan lazacot készít majd neki - bármilyen formában -, mert ez a kedvence. Megemlítette azt is, hogy Londonban éppen sietett valahova, és úgy jutott fel az egyik sajtóbuszra, hogy felmutatta az olimpiai aranyérmét."Először nem értették, hogy mit akarok, aztán mosolyogni kezdtek, készült egy pár közös fénykép is, és mehettem. Persze, a BKV-n nem ezzel a módszerrel utazgatok majd."

Az olimpiai bajnok kardívó elmesélte, hogy együtt szurkolt szerda este az uszodában a többi magyarral Gyurta Dánielért, aki 200 m mellen megszerezte a magyar csapat második aranyérmét."Átkapcsoltam szurkolói üzemmódba: hatalmas élmény volt, egészen elképesztő, ahogy 150 méteren át vezetett, majd nyert".
   
A sajtókonferenciát követően a várócsarnokban rajongók sokasága üdvözölte Szilágyi Áront, a londoni ötkarikás játékok első magyar bajnokát.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.