Sport hvg.hu 2012. augusztus. 02. 21:29

Cseh bronzérmes, Phelps győzött, Lochte a második

Cseh László 1:56.22-vel bronzérmes lett a 200 méteres vegyesúszás döntőjében. Phelpsé az arany, Lochtéhez került az ezüst.

A kétszáz méteres vegyesúszás maradt Cseh László számára a londoni olimpián, hogy páratlan karrierjét halhatatlanná aranyozza. Lochte és Phelps legyőzése volt a feltétele a királyságnak, második legjobb kvalifikációs ideje alapján előzetesen lehetett hinni, hogy a magyar úszó képes megoldani a lehetetlent. Végül arany helyett bronz lett a bevonat, de erre büszke lehet Cseh, mert nagyot úszott.

MTI

Phelps vezetett 50 m pillangó után, Lochte, majd Deibler következett utána. A hátúszásban ötödik helyen volt a magyar fiú, Phelps ekkor több mint két tizeddel volt a világcsúcson belül. 150-nél a brazil Pereira volt a második, Phelps előnye már testhossznyi volt.

Ryan Lochte, Michael Phelps és Cseh László
MTI / Kovács Tamás

A befutó Phelps-Lochte-Cseh lett végül, nagyon jól hajrázott László, de ahhoz nem volt eléga szufla, hogy a két amerikai zseni egyikét is be tudja fogni, másikát meg pláne nem. Közelről láthatta viszont, hogy egy korszakos sportoló – nevezetesen Phelps – tegnapról mára újraírja az olimpiatörténetet, mert egyrészt megvédte bajnoki címét, másrészt 20. olimpiai érmét (abból 16 arany) úszta össze ebben a futamban.

MTI / Kovács Anikó

Ugyanaz a három úszó állhat dobogóra, mint 4 éve Pekingben. Phelps pedig az első úszó, aki háromszor is nyerni tudott egymás után ugyanazon számban az olimpiák történetében.

párizsi olimpia 2024

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

Az Angol Labdarúgó-szövetség érvényesítette a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, és a következő hónap elejétől megtiltja a transznemű nőknek, hogy az angol női bajnokságban játsszanak. A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás mentális és fizikai egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A nemiség kérdésének vizsgálata ezzel csak tovább bonyolódott.

hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.