Sport hvg.hu/MTI 2012. július. 31. 21:32

Jakabos álomszerűen jutott tovább, Hosszú kiesett

Jakabos Zsuzsanna idei legjobbjával ötödik helyen jutott a döntőbe, míg Hosszú Katinka egy pozícióval lecsúszott a továbbjutást jelentő nyolcadik helyről a 200 méteres pillangóúszás elődöntőjében.

A két magyar úszó ismét elkerülte egymást a futamokban, Jakabos a második, míg Hosszú az első elődöntőben szerepelt. Hosszú Katinka futamában jól kezdett, az első fordulónál még harmadik volt, majd visszacsúszott és az utolsó 50-et az ötödik helyen kezdte. Sajnos a hajrát már későn indította, 2:07,69-os idejével 32 századdal lemaradt a döntőről.

Hosszú Katinka
MTI / Illyés Tibor
Jakabos Zsuzsanna ezzel szemben remekül kezdett, már az elejétől együtt úszott az élmezőnnyel, a második, harmadik helyen. Végül hajráznia kellett a harmadik pozícióért, ami remekül sikerült, hiszen idei legjobbját úszta a rendkívül erős mezőnyben. Ideje 2:06,82, amellyel megközelítette egyéni legjobbját és ötödik helyet jelentett összesítésben.
Jakabos Zsuzsanna
MTI / Illyés Tibor
A magyar úszók szerencsétlensége, hogy ez volt a hatodik alkalom, amikor kilencedik helyen végzett valamelyikük, így maradva le hajszálnyival a döntőről.

A legjobb idővel, 2:05,90-el, Kathleen Hersey jutott a döntőbe.

Jakabos Zsuzsanna a verseny után azt mondta: "Azt hiszem, életem második legjobb idejét úsztam most, és még jobb is lehetett volna, ha a benyúlás sikerül. Kiúsztam magam, de holnap este megpróbálok tovább javulni, remélem, sikerül. Most nagyon boldog vagyok, mivel életem első egyéni döntőjét úszhatom olimpián".

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.