A férfi C-1 1000 m-en Vajda Attila nyert pénteken a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóversenyén, a Szeged melletti Maty-éri pályán, s ezzel megváltották repülőjegyüket a londoni játékokra.
A hazai közönség kedvence, Vajda Attila óriási fölénnyel győzött egy kilométeren, s mivel Magyarország csak egyetlen kvótát szerzett a kenusoknál, kedvenc száma mellett C-1 200 m-en is vízre száll majd a brit fővárosban. A szegedi kenus kedvezményt kapott Storcz Botond szövetségi kapitánytól, elég volt ezen az egy viadalon győznie az indulási jog kiharcolásához, ennek ellenére győzelme után kritizálta a szakvezetőt.
"Folyamatosan változtatgatták a verseny lebonyolítását, először kitalálták, hogy nyolcas döntők legyenek, aztán módosították ötösre, hogy ne lehessen "vizezni", erre a finálé előtt negyven perccel mégis összehúzták a pályákat, és egymás mellett eveztünk. De nem jött össze a tervük, mégis én nyertem. Én vagyok az olimpiai és a világbajnok, szeretném megvédeni a címemet Londonban" - nyilatkozott indulatosan Vajda. Storcz az MTI érdeklődésére annyit mondott: nem kívánja kommentálni a versenyző szavait.
Péntek délután még egy olyan finálét rendeztek, amely olimpiai válogató volt: férfi K-1 200 m-en Dudás Miklós nyert, ezzel 1-0-ra vezet. Ebben a számban július 4-én rendezik a második fordulót.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.