Elégedett a Fradi Détárival: meghosszabbították a szerződését
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége egy évvel meghosszabbította Détári Lajos szakmai igazgató szerződését, amely a jelenlegi szezon végén járt volna le.
A zöld-fehér klub pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a megállapodás az együttes jó szereplése esetén egy év múlva automatikusan meghosszabbodik.
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója azt mondta, ha a csapat a következő bajnokságban dobogón végez, tehát nemzetközi kupaindulásra jogosult lesz, vagy aranyérmet nyer a Magyar Kupában és a bajnokságban legrosszabb esetben hatodikként zár, újabb egy évvel meghosszabbodik a gárdát tavaly szeptember óta irányító Détári szerződése.
"Edzőnk az örökölt játékosállománnyal mindent megtett, nehogy tragédia történjen az FTC életében" - fogalmazott Orosz. "Amióta átvette a csapatot, húsz bajnoki mérkőzést játszott a gárda, a mérleg kilenc győzelem, négy döntetlen és hét vereség. A jelenlegi keret erősségét figyelembe véve ez a realitás. Úgy döntöttünk 2013. június 30-ig meghosszabbítjuk szakmai igazgatónk szerződését." A vezérigazgató hozzátette, a Détári által végzett szakmai munka, valamint az a koncepció, hogy a fiatal játékosokra épít, garancia arra, hogy az FTC jó úton halad.
"Amikor szeptemberben megkaptam ezt a lehetőséget, szerettem volna élni vele, és a szerződés-hosszabbítással meg is lett az eredménye a munkánknak - mondta a 49 éves Détári. - Három mérkőzés van hátra a bajnokságból, de már nagyon készülünk a következő szezonra is. Meghatározó játékosokkal, tehetséges magyar fiatalokkal szeretnénk erősíteni. Még egyszer nem történhet meg, hogy ferencvárosi mezben ilyen gyengén és lélektelenül futballozzanak néhányan, mint a Pápa elleni meccsen."
A szakmai igazgató hozzátette: "Természetesen az Újpest elleni rangadóra egész héten kiemelten készültünk, azért dolgozunk, mert a nagy Fradi-tábort győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni."
A Ferencváros három fordulóval az OTP Bank liga vége előtt a 10. helyen áll a tabellán.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.