Sport MTI 2012. április. 13. 14:50

Átnevezik a jelenlegi Puskás Stadiont

Az új, a tervek szerint 2016-ra elkészülő nemzeti labdarúgó-stadiont Puskás Ferencről nevezik el, míg az Aranycsapat legendás csatárának nevét viselő régi aréna új névvel működik majd.

A jelenlegi Puskás Stadionnak pályázaton keresnek nevet - mondta Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a Tv2 Mokka című műsorában.

"Megkezdtük az egyeztetéseket, a tárgyalásokat a Puskás név jogtulajdonosaival - nyilatkozta Vígh. - Én azt gondolom, hogy a magyar labdarúgó-stadion a világ egyik legjobb labdarúgójáról kell, hogy elnevezve legyen, illetve a másiknak, nevezhetem a régi Puskásnak vagy a mostani Puskás stadionnak, pedig teljesen természetes, hogy más nevet kell választani. Erre pályázatok fognak indulni."

A kormánybiztos csütörtökön jelentette be, hogy az építészeti ötletpályázat lezárása után, körülbelül két hónap múlva kiderül, hogy néz majd ki az új, 65 ezer férőhelyes aréna környezete.

A Puskás Stadion madártávlatból
ORFK / H. Szabó Sándor

Következő lépésben indulhat a tervpályázat, aminek eredményeként, még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el. A nemzeti futballstadion a jelenlegi Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, és a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

A felújítás előtt álló jelenlegi Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion) a rekonstrukciót követően atlétikai létesítményként működik majd tovább.

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.